Orbán Viktor: A magyar export idén is megdönthet minden rekordot

Orbán Viktor; HASZINA VAZED
Budapest, 2016. november 29. Sejk Haszina Vazed, Banglades miniszterelnöke (b) és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Országház Delegációs termében 2016. november 29-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarország tovább kívánja növelni exporttevékenységét a fejlődő gazdaságokkal, így Bangladessel is, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, miután a két ország kereskedelmi és iparkamaráinak képviselői kétoldali együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Nemzeti Kereskedőház által szervezett üzleti fórumon. A kormányfő szerint a magyar külkereskedelem tavaly minden rekordot megdöntött, és minden jel arra mutat, hogy a magyar export 2016-ban is rekordokat dönt majd.
Vágólapra másolva!

A magyarok a legfontosabb erénynek a politikában és a saját életükben is a bátorságot szokták tartani, jó okkal, mondta Orbán Viktor kormányfő, aki bangladesi kollégáját, Sejk Haszina Vazedet a „világ egyik legbátrabb miniszterelnökének” nevezte.

Átalakul a világgazdaság

2005 és 2010 között komoly viták voltak arról, hogy ciklikus vagy folyamatos változás megy-e végbe a világgazdaságban. Orbán Viktor szerint ma már nincs vita erről:

a világgazdaság alapjaiban alakul át és „az új világrend próbára tesz minden szereplőt”,

így cégeket és kormányokat egyaránt.

A bangladesi miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar kormány 2010-ben példátlan felhatalmazást kapott arra, hogy megkezdje ehhez a felkészülést, mondta a miniszterelnök, aki szerint

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy

2015 a magyar külgazdaságban a csúcs éve lett: soha nem volt olyan magas az export és a külkereskedelmi többlet.

Szerinte az eddigi idei adatok arra engednek következtetni, hogy 2016-ban ismét minden rekordot meg fog dönteni a magyar export.

Magyarország eldöntötte, hogy ha tovább akarja növelni exporttevékenységét, akkor a növekvő, fejlődő gazdaságok felé kell nyitnia, mondta a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte, hogy a magyar export 7 százalékkal növekedett keleti irányba akkor, amikor Oroszország nem volt a nyugati államok kedvence.

Bangladessel kapcsolatban elmondta, hogy 2015-ben 2010-hez képest 145 százalékkal növekedett a dél-ázsiai országba irányuló export. Öt év alatt a világ nagyobb gazdaságainak kereskedelme körülbelül 50 százalékkal nőttek Bangladessel.

Ezekben lehet Bangaldes partner

Orbán Viktor elmondta, hogy főleg a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, a gyógyszeripar és az oktatás terén nyílhatnak meg új lehetőségek a magyar cégeknek.

A következő években a víz egyre inkább stratégiai tényezővé válik majd,

jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, hogy elmélyítik a kapcsolatainkat a vízgazdálkodási programokban, az árvízvédelem valamint a klímaváltozás kapcsán is szorosabbra fűzik az együttműködéseket.

A kormányfő közölte, hogy a két ország közötti együttműködést új eszközökkel kívánják támogatni: 90 millió dolláros hitelkeretet nyit az Eximbank azoknak a cégeknek, akik magyar-bangladesi viszonylatban kereskednek, jelentette be a miniszterelnök.

„Sok sikert kívánok a bangladesi és a magyar cégeknek” – zárta beszédét a magyar kormányfő.

Cél a gazdasági kapcsolatok dinamizálása

Az üzleti fórumon – amelyen közel 40 bangladesi cég képviselője vett részt – Kiss Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, és Abdul Matlub Ahmad, a Bangladesi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a gazdasági kapcsolatok dinamizálását célzó, kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás a két ország közti kereskedelem diverzifikálását célozza, például folyamatos információcsere, tudás- és technológiatranszfer, vagy éppen politikai és gazdasági látogatások révén.

Növekvő pályán a bangladesi gazdaság

A bangladesi gazdaság az elmúlt években folyamatosan növekedett, 2013 óta évi 6-7 százalékos GDP-növekedéseket ért el.

A kereskedőház szerint a dél-ázsiai állam a magyar vállalkozásoknak potenciális exportlehetőséget jelent, köszönhetően a 160 milliós népességnek, illetve annak, hogy az ország a modernizációs folyamat során számos területen tudja hasznosítani a magyar technológiát és szakértelmet.

Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese szerint azzal, hogy

az európai uniós piac telített, a dél- és délkelet-ázsiai fejlődő piacok kiváló kitörési lehetőséget jelentenek a magyar cégeknek.

Bangladesben a vegyipar, a gyógyszeripar, az államigazgatási fejlesztések, a mezőgazdaság, illetve az egészségügy területein meglévő magyar know-how előtt jelentős exportlehetőségek nyílnak, amelyek feltérképezésében a mostani fórum is kiemelt szerepet játszott, mondta a vezérigazgató-helyettes.