A rendkívüli állapotokhoz azonban egészen hétköznapi szokásokon keresztül vezet az út, mondja az Entrepreneur cikke. Ha csak az állítások fele igaz, brutális az igazság mosolya: a sikerhez vezető úton a léleknyűvő, egyszerűen izzadságos és fárasztó napok vannak drasztikus többségben. De a siker közelebb is fekszik, mint hinnénk.
A siker elkerülhetetlen volt, derül ki a nagy emberek önéletrajzából. Mert van bennük valami, ami az átlagemberből hiányzik. Tehetség, ész, készségek, rendkívüli képességek. A valóságban: elkerülhetetlen siker létezik, de ez is csak utólag derül ki. A sikerre még a zseninek sincs garanciája, az üzletemberek között pedig elég ritka az ekkora nagyság (ha a menedzser zseni volna, nem menedzserkedne). Annak, aki tényleg keményen dolgozik, bőven elég, ha önmaga. Csak annak az összehasonlításnak van értelme, amelyik a célhoz méri az embert.
A tizennégy éves Kate Mosst egy repülőtéren fedezte fel Sarah Doukas, a modellügynökök Sir Andrew Lloyd Webberje. Úgy, hogy elsétált mellette. Az ilyen karrierkezdethez valóban egy a milliárdhoz esélyű szerencse kell, de általában nem is így mennek a dolgok. (Különben csak annyi sikeres vezető lenne, ahány rábukkanós felfedezés.) A közösségi médiával szintet lépett az önmenedzselés, a közösségi kalapozás teljesen bevett finanszírozási forma, ha valamikor, ma végképp nem igaz, hogy várni kell a lehetőségre. Ha az embert bármi visszatartja, az csak a saját akarata hiánya.
Egy igazán korszerű vállalat az ügyfeleiért tesz meg mindent. Ha valaki csak önérdekből vág bele, egyszer majd egyedül is marad benne. Aki viszont másokért, teljes közösségeket vagy iparágat érintő célért, az többet is kap, mint sikert – és valószínűleg barátja is több lesz.
Amikor mások feladják vagy engedményt tesznek, feladják az elveiket vagy az értékrendjüket, az nyer, aki utolsónak marad. Ez akkor is igaz, ha nem a legokosabb, legtehetségesebb, a legjobb kapcsolatokat kiépített szereplőről van szó. Le lehet mondani elképzelésekről, projektekről, talán még a vállalatról is. De önmagunkról egyszerűen nincs értelme. Az utolsó 100 méter a legmagányosabb táv. Csak éppen minden korábbi rengeteg kilométernek értelmet ad.
A hálózatépítés gyorsan átmehet számjegybajnokságba. Pedig az igazi kapcsolatépítés nem azt jelenti, hogy kinek van több fontos telefonszáma. Hanem azt, hogy bizalomra, szakmai támogatásra, kölcsönösségre találtunk. Ebben az ember ad és kap – de a kapcsolatot az teszi erőssé, ha az elsőre koncentrálunk. Így lesz az embernek professzionális családja. Akiktől aztán kapni is lehet, ha úgy hozza a szükség.
A stratégia nem termék, főleg, ha nem valósul meg. A siker nem stratégiára épül, hanem kivitelezésre, operatív eredményekre. A hihetetlenül sikeres ember hihetetlenül jól valósítja meg a céljait.
A valódi vezető folyamatosan inspirál, motivál, azt a biztos tudatot ébreszti abban, aki vele dolgozik, hogy jó szakember, hogy a helyén van. Nem parancsol rá senkire, hogy kövesse. Az emberek mennek utána. Önként. Szélsőséges esetben a tűzbe is.
De ilyen kapcsolatok nem egyik pillanatról a másikra épülnek ki.
Ha majd az ügyfél többet fizet, jobban teljesítünk? Ha előléptetnek, jobban dolgozom? Jó terv, de fordítva működik. A kézzel fogható és valódi sikert csak az érheti el, aki jobban is hajt. Ha magasabb a hozzáadott érték, megnő a bevétel. A siker bónusz. Aki megérdemli, az jusson is hozzá – de ne ezért szálljon versenybe.
Az egyetlen titok, hogy nincs titok. Nincs varázstöltény. Nincs rövidebb út. A sikert nem lehet meghekkelni. Mászni tikkasztó és fájdalmas. De ha egyszer a terepjáró nem visz fel a csúcsra.
Nagyon könnyű azt feltételezni, mások azért sikeresebbek, mert nem olyanok, mint mi. Pedig nem egészen. Csak hajlandók arra, amire a többség nem.