Egy határon túli csapat is bejutott a PénzSztár döntőjébe

Ingatlanadó, megadóztatnák az önkormányzati fejlesztés miatti értéknövekedést, malacpersely
Vágólapra másolva!
Egy debreceni, szombathelyi, budapesti és egy szatmárnémeti csapat jutott be a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny december 8-i döntőjébe.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb hazai pénzügyi-gazdasági vetélkedőn közel 1000 négyfős középiskolás csapat indult.

A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny fő célja, hogy

játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat,

egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában.

A Budapesti Gazdasági Egyetemen tegnap lezajlott elődöntőben a 7 magyarországi régió és a határon túli területek legjobbjai mérték össze a tudásukat.

PénzSztár verseny célja, hogy a diákok játkos formában mérjék össze pénzügyi tudásukat Forrás: AFP/Photononstop

A csapatok teljesítményét ötfős szakmai zsűri értékelte: Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője, Tevanné dr. Südi Annamária, a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára, Vas Adrienn, a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének képzési igazgatóhelyettese, Barsi Éva, a PricewaterhouseCoopers Magyarország cégtársa és Halm Tamás, a BGE tanára.

A december 8-i döntőbe jutott csapatok:

  • Mon(k)ey Managers – Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
  • Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe – META Don Bosco Szakgimnázium, Budapest
  • Hiteljárókeret – Szombathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
  • Stockholders – Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti

2016-ban a nyertes csapat minden tagja értékes ajándékokat és 100 ezer forint készpénzt is kap.