Sztrájkok miatt szünetel a hajó- és kompközlekedés

Görögország, Athén, tüntetés, demonstráció, 48órás, kétnapos sztrájk, turisták rekedtek a kikötőben miután a sztrájk miatt nem közlekednek a kompok
Vágólapra másolva!
A görög közalkalmazottak az unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által diktált, a mentőcsomagért cserébe vállalt megszorítások ellen tiltakoztak munkabeszüntetéssel. A sztrájkhoz a tengerészek is csatlakoztak, így nem közlekedtek a kompok a szigetek és a szárazföld között.
Vágólapra másolva!

A közalkalmazottak a munkaerőpiaci és nyugdíjreformok, valamint a közművek, köztük a PPC állami tulajdonú áramszolgáltató privatizációja ellen tiltakoznak. Szakszervezetük, az ADEDY közleménye szerint

A közalkalmazottak sztrájkját december 8-án az ország legnagyobb szakszervezetének, a magánszektorban dolgozókat képviselő GSEE-nek az országos sztrájkja követi. Görögországban nagyon sokan veszítették el állásukat vagy visznek haza sokkal kisebb fizetést a hét éve tartó gazdasági válság és az azt követő, megszorítások okozta recesszió miatt.

Kompra váró turisták Görögországban Forrás: AFP

A kormány jövő évi tervei között adók, köztük az általános forgalmi adó (áfa) emelése szerepel, amelynek nyomán egyebek között

az autók, az üzemanyagok, a műsorszolgáltatás, a vezetékes telefon, a dohány és a kávé ára is emelkedne.

Emellett tovább csökkennének a közalkalmazotti fizetések és a nyugdíjak.