Megálljt parancsoltak a NAV jogsértő gyakorlatának

Az Európai Unió Bírósága
Vágólapra másolva!
Friss döntésében immár sokadszor mondta ki az Európai Unió Bírósága, hogy a NAV jogsértően tagadja meg az áfalevonást azon tisztességes adózóktól, akik nem tudhatták, hogy az általuk befogadott számlán szereplő szolgáltatást nem a számla kiállítója teljesítette. 
Vágólapra másolva!

Az elhíresült Mahagében- és Tóth-ügyekben kimondta az Európai Unió Bírósága (EUB): csak akkor tagadható meg az áfalevonási jog, ha

az adóhatóság bizonyítja, hogy az adózó tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudhatott arról, hogy a láncban őt megelőző szereplők adókijátszásban vettek részt.

Leszögezte azt is, hogy a tudattartalom vizsgálata nem abban áll, hogy a számla befogadójának "adóellenőrzési" kötelezettségeket kell teljesítenie. Nem lehet tehát általános jelleggel megkövetelni a cégektől, hogy ellenőrizzék, hogy az eladó hány alkalmazottat jelentett be, vagy megvizsgálják, hogy az eladónak van-e eszköze az ügylet teljesítésére.

Új gyakorlatot alakított ki a NAV

Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje elmondta, hogy erre reflektálva az adóhatóság az utóbbi időben új gyakorlatot alakított ki: ha bármilyen szabálytalanságot tárt fel az eladónál, akkor arra hivatkozott, hogy nem a felek között valósult meg az ügylet, és az eladó által kiállított, a vevő által befogadott számlák tartalmilag hiteltelenek. Ezáltal

attól függetlenül tagadta meg az adólevonási jogot a vevőtől, hogy az tudhatott-e bármit a szabálytalanságról.

Ezzel a NAV a korábbi EUB-ítéletekkel szembemenve ismét megállapította a számlabefogadó objektív felelősségét a láncban korábban elkövetett adókijátszásért:

a NAV a számlabefogadóktól gyakorlatilag az eladó teljes átvilágítását követelte meg.

Ez értelemszerűen olyan ellenőrzési kötelezettséget telepített az adózókra, amelyre nekik sem erőforrásuk, sem reális lehetőségük nem volt. Ráadásul az elmúlt években hozott ítéleteiben a Kúria is jóváhagyta a NAV ezen gyakorlatát.

Megálljt parancsoltak a NAV és a Kúria gyakorlatának

Fischer Ádám, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje kiemelte, hogy a hétfőn közzétett Signum-ügyben az Európai Bíróságot a magyar, első fokon eljárt bíróság egyik bírája kereste meg, mivel úgy ítélte meg, hogy

ellentétes az uniós joggal, ha az adólevonási jogot azért tagadják meg az adózóktól, mert terhükre róják a már említett teljes átvilágítás elmaradását.

Külön érdekessége az ügynek, hogy a kérdést egy megismételt eljárásban terjesztette fel a bíróság, azaz a Kúria ebben az ügyben már konkrétan is leszögezte, hogy a számlabefogadó tudattartalmát ilyen esetben nem vizsgálhatják.

Az Európai Unió Bíróságának döntését követően a jóhiszemű vevők nem vonhatók felelősségre az értékesítési láncban korábban elkövetett adókijátszás miatt, ha arról nem tudtak (a kép illusztráció) Forrás: Az Európai Unió Bírósága

Az EUB a határozatában kiemelte, hogy nem elég az adóhatóságnak azt megállapítania, hogy nem a számlát kibocsátó cég teljesítette a szolgáltatást.

A NAV-nak ilyenkor is be kell bizonyítania, hogy erről, azaz a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságról, a számlát befogadó cég tudott, vagy ha elég figyelmes, tudhatott volna.

Azaz még akkor sem lehet a kellő körültekintés tesztjét elhagyni, ha a NAV bebizonyítja, hogy a számlán lévő szolgáltatást nem a számlát kibocsátó vállalkozás teljesítette.

Fontos eleme a határozatnak, hogy a „tudatállapot" bizonyítása nem alapítható olyan ellenőrzések hiányára, amelyek elvégzésére a számlabefogadó nem volt köteles. Ez azt jelenti, hogy a jövőben azok a jóhiszemű vevők, akik meggyőződtek az eladó alapvető működési feltételeiről (létező cég, élő adószámmal, képviselő jogosult a képviseletre stb.), nem vonhatók felelősségre az értékesítési láncban korábban elkövetett adókijátszás miatt, ha arról egyébként nem tudtak.

Itt az út vége?

Az eddigi tapasztalatokból okulva a bíróság ítélete várhatóan nem fogja azt eredményezni, hogy a jövőben a NAV feladná az ilyen típusú áfaellenőrzéseket.

Az adóhatóság várhatóan ismét újabb fegyvereket fog kifejleszteni

annak érdekében, hogy a költségvetésből elcsalt áfát valamilyen módon utolérje. Az EUB azonban ismét megerősítette, hogy ennek során a NAV-nak alaposabban kell a vevő tudattartalmát vizsgálnia. Ezáltal

a valóban jóhiszeműen eljáró adózóknak remélhetőleg a jövőben kevésbé kell tartaniuk az áfaellenőrzésektől.

Végül is a NAV új, ügyfélbarát koncepciója is – egyebek között – ezen alapul.