Vége lesz a villanyautók ingyenes töltésének

zöld rendszám, zöld rendszámtábla
Budapest, 2015. október 13. A zöld rendszámot elsőként megkapó (de nem az egyes sorszámú) BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi a Wallis Duna Kft. telephelyén Budapesten 2015. október 13-án. A rendszámmal az elektromos autóknak járó kedvezményeket is igénybe lehet majd venni. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Versenypiaci szolgáltatássá tehetik 2018-tól a villanyautók feltöltését, és bár hatósági árat nem szabna meg a kormány, hamarosan vége lesz a villanyautók ingyenes töltésének.
Vágólapra másolva!

Várhatóan 2017 végére elkészíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók által vételezhető áram árszabályozását - írta az NGM-re hivatkozva a Világgazdaság. A minisztérium közölte: már dolgoznak az elektromos autók által vételezhető áram árszabályozásán.

A zöld rendszámot elsőként megkapó BMW i3 elektromos meghajtású autó 2015-ben Forrás: MTI/Marjai János

Ám amíg nincsenek meg az új tarifák, addig a kereskedők nem kérhetnek pénzt a töltésért, vagyis ingyen tankolható az áram az országban egyre több helyen üzembe helyezett töltőberendezéseken - tette hozzá a lap.

A tárca 2017 végéig végez a szabályozás finomításával, átalakításával, figyelembe véve a nemzetközi tapasztalatokat is.

A lap szerint eddig nem készült olyan javaslat, hogy az e-áramnak jövedéki adótartalma is legyen, és biztosra vehető, hogy ez az áram versenypiaci termék lesz.

Nem lesz hatósági ár

Mivel a tankolás díja nemcsak az áram díját, hanem egyéb költségeket - töltőamortizáció, kapacitás rendelkezésre tartása, karbantartási, ügyfélszolgálati és a parkolóhelyhez kapcsolódó költségek - is tartalmazza, "a hatósági ár bevezetése nem indokolt" - közölte a tárca a lappal.