Jelentős többlet az októberi költségvetésben

Forint, pénz, nem lesz elég a nyugdíjvagyon a költségvetés realizálására, ÁFA
Vágólapra másolva!
Az államháztartás központi alrendszere 57,3 milliárd forintos többlettel zárta az első tíz hónapot, míg tavaly 816,2 milliárd forintos deficit halmozódott fel október végéig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás önkormányzatok nélkül elért szufficitje az elkülönített alapok 81,4, és a társadalombiztosítási alapok 8,4 milliárd forintos többletének és a központi költségvetés 32,5 milliárdos hiányának egyenlegéből alakult ki.

60 milliárdos többlet volt a büdzsében októberben Fotó: Hirling Bálint [origo]

Októberben, főként az uniós transzferek elszámolásának köszönhetően

59,7 milliárd forint volt a havi többlet

az egy évvel korábbi 138,4 milliárd forint hiánnyal szemben.

Bár a múlt hónapban megegyezés született a magyar kormány és az Európai Bizottság között az úgynevezett "aszfaltügyben", amelynek következtében az eddig visszatartott összegek október utolsó napjaiban megérkeztek az operatív program számlájára, ezek azonban a költségvetés bevételi számláin csak novemberben jelentek meg.