Egy magyar lány a luxushotelek világában

svájc gasztro út
Köd a svájci Riviérán
Vágólapra másolva!
Szállodamenedzsmentet, dizájnt, gasztronómiát és sok minden más mellett turizmusmarketinget is tanulhatnak azok, akiket vonz a hotelek és a hospitality, vagyis a vendégszeretet világa. Ma egyetlen magyar diákja van a Swiss Education Group egyik iskolájának, ahova bárki jelentkezhet, aki nemzetközi karrierre vágyik.
Vágólapra másolva!
Köd a svájci Riviérán, a Genfi-tó partján Forrás: Origo

Köd borult a svájci Riviérára, fenséges bájt kölcsönözve a hegyekkel ölelt kis városnak, Montreux-nek. Meglehetősen hűvös volt október végén. A turistákat viszont a csípős szél sem rettentette el attól, hogy megcsodálják

a világ egyik legszebb vidékét

a Genfi-tó partján. A bátrabbak a vízben lévő köveken sétálgattak, hogy közelebb kerülhessenek a nyugalomhoz, amelyet ez a táj áraszt az évnek ebben a szakában. A ma hotelként funkcionáló montreux-i kastély pedig a luxus és az elegancia élvezetével kényeztette a vendégeket.

Nézzen körül a montreux-i kastélyban, a képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

Nyáron viszont távoli fogalom az idilli csend. Júliusban, amikor világsztárok megérkeznek a Montreux-i Jazz Fesztiválra, tódulnak ide a zene szerelmesei. Ezekben a napokban a

fondü és más finom ételek illatával megfűszerezve egy hatalmas, hangos, mosolygós színkavalkáddá

változik a part, akárcsak szeptember első napjaiban, amikor Freddie Mercuryra emlékeznek.

A QUEEN Bicycle Race című albumához készült kép, a fotóra kattintva Queen relikviákat is nézegethet! Forrás: Origo

A nagy énekes imádta ezt a vidéket, sok Queen-szám itt született. A parton álló szobrát szinte mindig vallásos áhítattal bámuló turisták hada veszi körül.

Chillon szépséges vára

Naplemente a Chillon váránál Forrás: Wikimedia Commpon/Flickr/Eric Hill

Montreux, amely már az ókorban is lakott volt, a középkorban a Wallisoké, majd Sion püspöké lett. A 14. századtól pedig a savoyai grófok kezére került, akárcsak a Genfi-tó végében álló Chillon vára a 12. században, amely teljesen pompájában megmaradt az utókornak. Az eredeti állapot mellett az átalakított vagy felújított részeket sem pusztította el sem a természet, sem háború.

A Chillon várának lőrése, a képre kattintva galéria nyílik a sziklára épült vízivárról! Forrás: Origo

A hófödte hegyekkel és modern városokkal tarkított ország, Svájc azoknak is pazar környezet, akiket a szállodaipar vonz ide. A Swiss Education Groupnak, a világ egyik legjobb hotelszakiskolájának Montreux az otthona, de a SEG öt iskolájának hét campusa az ország különböző pontjain található, gyönyörű vidékeken.

A csoport intézményeibe most 6500 hallgató jár a világ 111 országából.

A César Ritz Colleges, a Culinary Arts Academy Switzerland, a Hotel Institute Montreux, az IHTTI School of Hotel Management, a Swiss Hotel Management School és Swiss Education Academy is mind egyedi és különleges tudást kínál felsőfokon. Egyvalami köti őket össze, a hospitality, magyarul vendégszeretet.

– mondja Alain Bélizaire, a csoport marketing- és fejlesztési igazgatója azon a toborzó fórumon, ahol a hallgatók találkozhattak leendő munkaadóikkal.

– teszi hozzá.

Minden évben többször nagy rendezvényeken toboroznak munkaerőt a szállodák Forrás: Origo

Idén az Origót is meghívták az 18-ik IRF-re, vagyis az International Recruitment Forumra, amelynek, ahogy az elmúlt négy évben, most is Montreux ad otthont. Ezen a nemzetközi rendezvényen több mint nyolcvan szállodaipari vállalkozás vadászik új munkaerőre. Idén is a világ minden tájáról érkeztek cégek, például a Hilton, a Hyatt, a Ritz Carlton vagy a Walt Disney vezetőivel is lehet találkozni, de mások mellett a szállodavilághoz kötődő cégek döntéshozói is képviseltetetik magukat. Azonnal belevettük magunkat a kínálat és kereslet világába.

– mondja a svájci nemzeti banknál dolgozó Nicolas Mosca, aki maga is a SEG egyik iskolájában végzett.

Egy sorral arrébb Kyle Chan vár ránk a Ritz Carltonnál. Ő Hongkongban született, és négy éve tanul Svájcban. Ennek a hotelnek a sanghaji kirendeltségén töltötte a gyakorlati idejét, ahová saját maga jelentkezett.

– mondja a fiatal férfi, akinek a névjegykártyáján az áll: a sport és szabadidő nagykövete.

Pár standdal lejjebb az 1854-ben alapított Costa Cruises-nak, Európa legnagyobb hajózási vállalatának képviselői várják az érdeklődőket.

– mondja az olasz igazgató.

– teszi hozzá.

Mindenhol nagy a sor, de talán a Walt Disneynél a leghosszabb. Lehet helyben interjúztatni, de vannak kifejezetten erre kijelölt helyiségek, ahol semmi sem zavarhatja a munkaadót és a reménykedő jelöltet.

Itt dől el, kit vesznek fel, ha kiváncsi a részletekre képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

Nikoleta Bataklieva még nem fejezte be a tanulmányait, de már a mesterképzés végén jár. Azért jött, hogy szerencsét próbáljon. Évekkel ezelőtt egy kis hotelt vezetett a szülőhazájában, Bulgáriában, csakhogy úgy érezte, többre hivatott.

„Szeretnék valamelyik hotelnél elhelyezkedni, ezért vagyok itt. Több is tetszene, például a Marriott vagy a Mandarin, de a Carlton is, bár nem tudnám megmondani, melyik a legjobb. Számomra nagy lehetőség lenne, ha egyszer

egy nemzetközi hálózat egyik hotelét vezethetném.

Bárhova szívesen mennék dolgozni, de bevallom, az arab országok stílusát kedvelem a legjobban. Élvezem azt a hangulatot, amit ezekben az országokban átélhetek, úgyhogy bízom benne, hogy sikerül egy ilyen helyen elhelyezkednem” – mondja, miközben alig bírja leplezni az izgatottságát.

Két perccel később már int is neki a Marriott vezetője, hogy fogadja. Nikoleta boldog mosollyal elindul a fényes jövő felé, miközben keresztbe fonja az ujjait a háta mögött.

IRF-fogadás a vendégeknek

Az IRF-nap végén egy zenés, meglepetés vacsora várta a munkaadókat. A SEG-ben tanuló hallgatók elkészítették saját nemzeti ételeiket, és előadták a nemzeti táncaikat. A felemelő este végén a műsorvezető csak annyit kért, hogy ha lehet, mindannyiukat alkalmazzák.

Alapképzés után mesterré válhatnak

A holland Annelotte Teves és a francia Laure Thouvenin januárban végzett a SEG-nél. Mindketten a pályájuk elején állnak, és szeretettel beszélnek az alma materükről.

– mondja Annelotte, aki saját bevallása szerint nagyon szeret emberekkel találkozni, és eladni nekik valamit. Francia kolléganőjét viszont gyerekkora óta a dizájn és a luxus érdekeli, így nem volt kérdés, hogy melyik területet választja a SEG-nél.

– magyarázza Laure.

Hallgatók az egyik épület aulájában, a képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

A hoteliskolában a képzés a magyar felsőoktatásban is használt bolognai rendszerből már ismert alap-, illetve mesterképzésre épül. A BA hároméves, az MA pedig egy- vagy kétéves. Minden hallgatónak két gyakorlatot kell teljesítenie az alapképzésben, tehát az elméleti tudás mellett, tapasztalatokkal is felvértezve kerülnek ki ebből az iskolából.

– mondja Alain Bélizaire.

– teszi hozzá.

Vendégszeretet és kulináris élvezetek

Enteriőr a César Ritz iskolában, nézegessen minőséget eleganciával, a képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

A luxus és kényelem pompája ötvöződik a César Ritz Kulináris Akadémia épületében. A belső terek egy elegáns miliő lenyomatai, amelyek a gasztronómiai tudásnak nyújtanak különleges keretet. Sáhó Lilla 2014 áprilisában kezdte meg a tanulmányait ebben az épületben. Ma ő az egyetlen, aki Magyarországot képviseli, nemcsak a Ritzben, az egész csoportban is.

– mondja, majd gyorsan hozzáteszi, hogy a szülei is biztatták.

Lilla elment a felvételire, ahol angolul kellett elméleti kérdéseket megoldania, ez sikerült neki. Tavasszal fejezi be a tanulmányait. A kétszer féléves gyakorlati tanulmányait két svájci hotelben töltötte: a Grand Hotel du Lac Vevey-ben, Montreux-től tíz percre, illetve Genfben a Mandarin Oriental hotelben.

„Rengeteg hotel tárt karokkal várja a Ritz-diákokat, például az amerikai Disney World csakis minket keres, mert megbíznak a diákokban, tudják, hogy jól dolgoznak, nem adják fel két hét alatt. Illetve ebben az iskolában sokkal több gyakorlati óra van, mint akárhol máshol.

Megtanuljuk megbecsülni az értékét a dolgoknak, illetve örök barátságok és kapcsolatok születnek az évek folyamán.

Nemcsak a főzés technikájába pillanthatunk bele, de van lehetőségünk fine dining konyhában dolgozni, igazi megrendelést kapni diákoktól, illetve SEG-tagoktól. Ez az iskola igazán felkészít a kinti világra, és a későbbiekben saját étterem irányítására is.”

Sáhó Lilla, a César Ritz Colleges hallgatója gyakorlaton Forrás: Facebook

Ezzel az iskolai végzettséggel minden esélye megvan arra, hogy ott dolgozzon, ahol csak akar, de ő Angliában vagy Egyesült Államokban szeretne elhelyezkedni, méghozzá a cukrászati ágazatban.

– teszi hozzá.

Ugyanakkor nem csak a tanítás színvonala miatt szereti a César Ritzet a fiatal magyar lány. Szerinte a hangulat is fantasztikus, minden hétvégén van valamilyen program. A paintballtól kezdve a karácsonyi vásáron át a focimeccsig mindenki megtalálja ebben az iskolában a magának valót.

– teszi hozzá.

A SEG egyik legismertebb és legkedveltebb dékánja a dél-afrikai származású Jaco von Wielligh nagy nemzetközi vállalatoknál szerzett tapasztalatot, amit most a dizájniskola irányításában kamatoztat.

A színes kelmékkel és jó hangulattal tarkított környezet valóban családias.

A dékán is ilyen színes egyéniség, aki mindenkit mindig a keresztnevén szólít.

Színes szövetminták a dizájniskolában Forrás: Origo

„Számomra fontos szempont, hogy minden egyes hallgatót egyéniségként kezeljünk. Ha az ember tudja a diákok nevét, akkor azzal azt is kifejezi, hogy örömmel látja és értékeli őket. Az én filozófiám szerint az iskolánk egy nagy család.

Egy vállalkozás pedig többről szól, mint az emberekről, teljesen mindegy, hogy az most a Volvo vagy egy hotel.

A nagy cégeknél megtanultam, hogy kell az ügyfeleket kezelni, elismerni az értékeiket. Ezt a szemléletet követjük az iskolában is, ahol a hallgatók az ügyfelek” – mondja Jaco von Wielligh.

Ebben az intézményben kezdetben a turizmusra fókuszáltak, ma viszont a hotelek számára nagyon fontos területet, a dizájnt tanítják itt. Ez a megoldás különleges, hiszen a képzőművészetet ötvözi vendégszeretettel.

-– teszi hozzá.

A dizájniskola nagyon népszerű, a színek és formák világa miatt kattintson a képre, galéria nyílik! Forrás: Origo

A Z-generációt is ismerik

Mivel az iskola nem tanagyag, hanem hallgatóközpontú, fontos számukra, hogy tudják, kik tartoznak bele, és milyen szokásaik vannak az úgynevezett Z-generációnak. Mivel a SEG hallgatóinak jelentős része, körülbelül 1800-an, 1994 és 2010 között születtek, az iskola kérésére felmérés készült.

Ebből kiderült, hogy elképzeléseikkel ellentétben a legfiatalabbak

nem kötődnek annyira a digitális világhoz, mint az Y-generáció.

Ők a személyes találkozókat kedvelik, nem a digitális érintkezést. Nem otthonról akarnak dolgozni, inkább a munkahelyen töltenék el az időt, ahol olyan emberek veszik körül őket, akiket kedvelnek.

– mondja Florent Rondez, a csoport vezetője, aki arról is beszélt az Origónak, hogy a kreativitásnak is nagy szerepe van a SEG-nél.

– teszi hozzá.

Az ezernyi szépség országa

A SEG a svájci turizmussal is együttműködik, amely minden évben új akciókkal és ötletekkel csalogatja az érdeklődőket. Ebben az országban érdekes városok és izgalmas programok várják a magyar turistákat. Nauchatel például egész évben szép, de az őszi falevelekbe burkolva különleges hangulatot áraszt.

Nauchatel 2016 októberében Forrás: Origo

Ha többet szeretne megtudni a SEG képzéseiről, például arról, melyik képzés mennyibe kerül, november 24-én délután személyesen találkozhat az iskola képviselőivel a budapesti Sofitel Hotelben. Az eseményre ezen az oldalon regisztrálhat.