Idén is az OTP lett a legjobb privát banki szolgáltató

OTP bank a Kálvin téren 2016 augusztus 19. bank, pénz, pénzintézet,
OTP bank a Kálvin téren 2016 augusztus 19.
Vágólapra másolva!
Egymás után immár negyedik alkalommal vehette át a legjobbnak járó elismerést az OTP Bank a Global Private Banking Awards Gálán. Az OTP Private Banking által kezelt vagyon a tavalyi rekordévhez képest is emelkedett.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb hazai hitelintézet privát banki üzletága a Financial Times gazdasági lapcsoporthoz tartozó, The Banker és Professional Wealth Management szakfolyóiratok által odaítélt díjban részesült.

A neves szakmai bíráló bizottság részletesen elemezte az egyes bankok pénzügyi teljesítményét, hatékonyságát, portfolió- és kockázatkezelését, növekedési stratégiáját, állománybővülését, valamint piaci részesedésének alakulását.

A díj odaítélésének indoklásában elhangzott, hogy a bizottság figyelembe vette azt is, hogy

az OTP Bank privát banki szolgáltatásai kiemelkednek a magyar versenytársak közül.

Az OTP Private Banking az elmúlt évtizedben bebizonyította, hogy képes innovatív megoldásokat alkalmazni és stratégiai válaszokat adni a folyamatosan változó piaci kihívásokra.

OTP bank Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az OTP Vagyonkezelési és Megtakarítási Szolgáltatási igazgatóságának vezetője, Takács András a díj kapcsán elmondta, hogy

idén az OTP Private Banking által kezelt vagyon a tavalyi rekord évhez képest is 92 milliárd Ft-al, 8%-al tovább emelkedett,

és immár meghaladja az 1.200 milliárd Ft-ot. Ez nem csupán hazai, de regionális szinten is kiemelkedő teljesítmény, különösen a jelenlegi példátlanul alacsony hozamkörnyezetben.

Az ügyvezető igazgató hozzátette: a teljes likvid lakossági megtakarítási piaci növekedésének közel felét sikerült az OTP Bankhoz csábítani. Véleménye szerint, a továbbra is intenzív vagyonkoncentráció egyértelmű jele hogy a banknál megjelenő teljes lakossági megtakarítási növekményből a privát banki üzletág részesedése közel negyven százalékos.