Több mint 70 milliárdot költenek az M4-es Pest megyei szakaszára

Öt brutális baleset, amit csodával határos módon túléltek munkavédelmi sisak útépítés útépítő munkás news
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A Duna Aszfalt, az EuroAszfalt és a Colas építheti az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közötti szakaszát, közölte honlapján a NIF. A 44 kilométer hosszú szakasz több mint 70 milliárd forintból épülhet meg, és várhatóan 2019-ben fejezik be. Jövő tavasszal az M44 gyorsforgalmi út 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának építése is megkezdődhet.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg az M4-es gyorsforgalmi út Üllő–Cegléd közötti szakaszának építése, közölte a NIF. A 44 kilométer hosszú szakasz fejlesztése két ütemben valósul meg:

  • I. ütem (Üllő–Albertirsa, 30km): Duna Aszfalt Kft. és EuroAszfalt Kft. – 52,1 milliárd forint;
  • II. ütem (Albertirsa–Cegléd, 14km): Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. – 20,48 milliárd forint.

A NIF közleményéből az is kiderül, hogy a szükséges forrást a költségvetés biztosítja.

Tavasszal már épülhet is az M4-es Forrás: Thinkstock

A nyílt közbeszerzési eljáráson, legalacsonyabb ajánlatot tevő nyertes vállalkozásokkal a szerződéskötés december elején várható,

a kivitelezési munkálatok az időjárás függvényében 2017. elején kezdődhetnek,

míg a teljes szakasz kivitelezése 2019. harmadik negyedévére fejeződik be, közölte a NIF.

A cég közleményéből az is kiderül, hogy

az új nyomvonalon vezetett Üllő–Albertirsa szakasz kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi út lesz,

míg a meglévő Albertirsa–Cegléd közötti kétszer egy sávos szakaszokat kétszer két sávra bővítik, a kétszer két sávos forgalmi szakaszokat pedig felújítják. A fejlesztéstől azt várják, hogy a szakasz megépítésével tehermentesül az átmenő forgalom alól Monor, Monorierdő, Pilis, Albertirsa, Ceglédbercel és Cegléd is. (A fejlesztésről részletesebben a NIF honlapján található térképről tájékozódhat.)

Épülhet az M44-es is

Jövő tavasszal az M44 gyorsforgalmi út 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának építése is megkezdődhet, közölte szerdán a NIF. A munkálatok itt is 2017 elején kezdődnek, míg a kivitelezés szintén 2019. harmadik negyedévére fejeződik be.

Az új nyomvonal itt is kétszer két sávos lesz.

A Kőrös felett 450 méteres acél ívhíd épül, díszvilágítással. Két kisebb híd is épül, a Dögös-Kákafoki csatorna és a Mezőtúr–Orosháza vasútvonal felett. A tájékoztatás szerint Kardosnál üzemmérnökségi telepet hoznak létre. (A fejlesztésről részletesebben a NIF honlapján található térképről tájékozódhat.)

A 62 kilométeres szakasz három ütemben valósul meg, a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes, legalacsonyabb ajánlatot tevő kivitelezők:

  • I. ütem (Tiszakürt–Kunszentmárton): Duna Aszfalt Kft., Hódút Kft. – 56,5 milliárd forint;
  • II. ütem (Kunszentmárton–Csabacsűd): EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. – 43,98 milliárd forint;
  • III. ütem (Csabacsűd–Kondoros): Duna Aszfalt Kft., Hódút Kft. – 45,2 milliárd forint.

Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított.