Újabb csalót buktatott le a NAV csodafegyvere

Vágólapra másolva!
Az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer, az ekáer adatai alapján vizsgáltak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai egy céget. Több mint 27 millió forintos felderítéssel zárult az ügy.
Vágólapra másolva!

A vizsgált társaság műtrágya-kereskedelemmel foglalkozik. A 2015-ben alvó cégként működött, ekáerbejelentést sem tett a NAV tájékoztatása szerint.

2016-ban hirtelen több százmilliós forgalmat bonyolított,

és csak az első negyedévben 268 alkalommal szerepelt címzettként ekáerbejelentésekben az Európai Unión belüli beszerzései miatt.

Az ekáer alapján végzett ellenőrzés megállapította, hogy a beszerzett áruk értéke 97 millió forintos eltérést mutat az EU-n belül kapott adatokkal szemben. Ezenkívül a cég áfabevallásában és az ekáerbejelentésekben szerepeltetett áruk értéke sem azonos, ezért

azonnal zárolták az adózó bankszámláját.

Helyszíni eljárás alkalmával újabb eltérés mutatkozott a számlák és a könyvelés között. A gazdálkodó fióktelepén

a NAV ingóságokat foglalt le

- többek között - 155 tonna műtrágyát is 27 millió forint értékben.