Lesz sütnivalójuk a villanyóráknak

villanyóra
Budapest, 2013. január 8. Bartik József, a Magyar Posta kézbesítője okostelefonja segítségével rögzíti egy villanyóra adatait az egyik IX. kerületi, Toronyház utcai lakóházban 2013. január 8-án. A posta kézbesítői olvassák le januártól az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Húszezer háztartásban fogják tesztelni az intelligens fogyasztásmérőket. Az új technológia információkkal láthatja el a szolgáltatót és a fogyasztókat, és még a fogyasztást is zöldítheti.
Vágólapra másolva!

Öltönyös emberekkel telt meg az MVM Zrt. központja, kőhajításra a Rómaifürdőtől csütörtök délelőtt. Az öltönyösök végpontokról, átmérőkről, energia-együtthatókról beszélgettek a sajtótájékoztató előtt, amelyen az okosmérés hazai bevezetésének tesztjét jelentették be.

Húszezer háztartásban hamarosan már nem lesz buta a fogyasztásmérő. A magyar kormány ugyanis megbízta a KOM (Központi Okos Mérés) Zrt-t, hogy – tesztjelleggel – építsen ki egy intelligens hálózatot. A rendszernek két előnye van. Egyrészt egy csomó információt nyerhet majd belőle a szolgáltató és a fogyasztó is, másrészt zöldítheti is a hazai energiafogyasztást.

Az okosmérők a víz-, a gáz- és a villanyórákhoz is használhatóak.

„A cél egy országos intelligens hálózati rendszer előkészítése” – mondta Kara Ákos. Az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár úgy véli, hogy az új rendszer a versenyképes növekedést, a csökkenő energiafelhasználást és a megújuló energetikai rendszerek elterjedését is segítheti. „Szóval az NFM-nél várjuk az eredményeket.”

Kara Ákos államtitkár Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az egész tesztidőszakról átfogó tanulmány készül majd, amelyben a közművek egymásra hatását is vizsgálni fogják – tudtuk meg Vöő Kristóftól, a KOM Zrt. vezérigazgatójától.

Az okosmérésre egy pályázaton keresztül jelentkeztek az önkormányzatok, többek között Budapest 3., 4., 8., 14. és 18. kerülete, valamint Kecskemét, Miskolc, Nyíregyházat, Paks, Pécs – mondta el Vöő, hozzátéve, hogy nemcsak országos, hanem regionális mintákat is figyelni fognak. Az okosmérés a fent felsoroltak mellett abban is segíthet, hogy a közüzemek fenntarthatóan lássák el a szociálisan rászoruló háztartásokat.

„Ezek a technológiák Nyugat-Európában már használatban vannak” – mondta Vöő.

„Miskolcon az önkormányzati bérlakások 40 százalékát visszük be a rendszerbe, ami nagyjából 2000 háztartást jelent” – mondta el Kriza Ákos polgármester. A városban emellett 470 vízórát is a rendszerre csatlakoztathatnak, valamint a távhőrendszer összekapcsolása informatikai szempontból meg fog valósulni. A polgármester szerint az energiában a jövő letéteményese az adat lesz.

Kriza Ákos Forrás: MTI/Vajda János

Ez a lakosság több mint 40 százaléka” - mondta Kovács Ferenc polgármester. Szerinte a leolvasási procedúra kiiktatásával pénz és idő is megspórolható, hiszen az órákat többé nem kell személyesen leolvasni, az adatokat pedig valós időben, azaz azonnal elküldi a rendszer. Emellett a visszaélési opciók is megszűnnek, a műszaki károkat pedig azonnal észleli majd mindkét fél. Az okosmérés további előnye lehet, hogy talán a fogyasztók energiatudatosságát is növelheti – véli a polgármester.

Szükség lesz a leolvasókra

Az Origo megkérdezte, hogy mi lesz a feleslegessé váló dolgozókkal (leolvasókkal), ha bevezetik ténylegesen az okos-mérőrendszert. Vöő Kristóf azt mondta, hogy ez jelenleg is egy problémás terület, mert nagyon nehéz rá embert találni, ráadásul vidéken nagy területeket bebarangolni nagyon nagy fajlagos költséggel jár. Dolgozókra pedig továbbra is szükség lesz, csak éppen más típusú munkavégzésre, szóval elképzelhető, hogy át fogják képezni a leolvasókat.