Ne riassza el heti 66 óra munka

tűsarkú, nő
Sajnos a világ kevéssé felvilágosult részein alig van esélyük a nőknek a vállalkozásra
Vágólapra másolva!
Tudta, hogy a világon minden tizennyolcadik felnőtt saját céget alapít? Hogy ez az arány Franciaországban alig éri el az 1,7 százalékot, ám Ugandában 28 százalék? Hogy a vállalkozói átlagéletkor 40 év, hogy közel háromnegyedük házasságban él? És hogy csak minden századik mondhatja el magáról, hogy gazdag családba született?
Vágólapra másolva!

Ha országok szerint vizsgáljuk a vállalkozó kedvet, az első 25-ben nem találunk úgynevezett fejlett államot. Sokkal vonzóbb lehetőségnek tűnik saját céget alapítani és vinni egy küszködő gazdaságban, ahol gyakran az az egyetlen kapu a meggazdagodás felé, ha valaki a saját lábára áll.

Az Entrepreneur infografikája szerint ezek az országok vezetik a vállalkozói listát:

  • Uganda – 28,1 százalék
  • Thaiföld – 16,7 százalék
  • Brazília – 13,8 százalék
  • Kamerun – 13,7 százalék
  • Vietnam – 13,3 százalék

A legkevesebb vállalkozót pedig ezekben az államokban találjuk:

  • Suriname – 0,2 százalék
  • Japán, Puerto Rico és Olaszország – 1,3 százalék
  • Franciaország – 1,7 százalék

Világszerte azonban

3 megkérdezettből 2 tartja vonzónak a vállalkozói életformát.

A világ három vezető gazdasága az Egyesült Államoké, Kínáé és Japáné. Ezzel együtt Amerika csak a 42. (4,1 százalékkal) a leginkább vállalkozó kedvű országok listáján, Kínában a lakosság 3,12 százaléka visz saját céget, Japán pedig hátulról a negyedik a ranglistán.

Az infografika szerint

így néz ki a tipikus vállalkozó:

Valószínűleg BA végzettségű, magasabb fokozatot kevesebb mint a fele (47 százalék) szerzett. Negyvenéves, 70 százalékuk házas, 5 százalékuk elvált. Csaknem háromnegyedük legalább 6 évet dolgozott már alkalmazottként, mielőtt belevágott a saját vállalkozásba. Kevesebb mint 1 százalékuk származik módos családból. Minden második vállalkozó első generációs, és háromszor akkora eséllyel lázadt kamaszkorában, mint az átlag.

Arra a kérdésre, miért választják ezt az életformát, a cikk az alábbi 5 leggyakoribb választ találta:

  • sokat akarnak keresni,
  • a rugalmasság miatt,
  • azért, mert így ő dönt,
  • azért, mert így ő választja ki a csapatát, kivel szeretne dolgozni,
  • azért, mert nyomot szeretne hagyni a világban.

Aki pedig az alábbi állításokkal vagy többségükkel egyetért, vállalkozói alkat:

  • A személyiségem és a kreativitásom egyszerűen nem kompatibilis a „9-től 5-ig” életformával.
  • Szeretek új dolgokat tanulni.
  • Általában őrültségnek tartják az ötleteimet.
  • Szeretnék valami jelentőset létrehozni.
  • Jobb hellyé szeretném tenni a világot.

Egy 2012-es statisztika szerint a vállalkozók 36 százaléka nő, ez pedig 30 százalékos növekedés 2007-hez képest. Jack Ma – a lámpással kereshető kínai vállalkozók egyike, egyben az első kínai, aki a Forbes címlapjára került – 100 alkalmazottja között jelenleg 52 nőt találunk. Itt azonban megdől az első állítás, miszerint a gyengébb gazdaságban több a vállalkozó, a nők egyértelműen a jóléti országokban visznek sikerre nagyobb eséllyel egy saját céget. Ezek az országok az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Svédország és az Egyesült Királyság. A leggöröngyösebb terep pedig Tunézia, Egyiptom, India, Pakisztán és Banglades. Szomorú tény, így az infografika, hogy a világ országainak 61 százalékában 100 vállalkozás közül 50-et sem nők vezetnek.

Sajnos a világ kevéssé felvilágosult részein alig van esélyük a nőknek a vállalkozásra Forrás: Thinkstock

A startupok finanszírozási esélyei így alakulnak: 82 százalékuk saját tőkéből, 41 százalék hitelből és kölcsönből, 25 százalék forrása az FFF – rokonok, barátok, őrültek –, 3 százalék közösségi kampányból boldogul, és csak 1 százalékuk jut el a kockázati tőkésekhez.

A legnépszerűbb iparágak az IT, a média és a szórakoztatóipar, illetve a biotechnológia. És bár 90 százalékuknak nem sikerül betörni a piacra, a startupperek 68 százaléka rendíthetetlenül hisz magában. A bukás 5 leggyakoribb oka a következő:

  • nincs piaci igény (42 százalék),
  • kifogynak a pénzből (29 százalék),
  • a csapat nem elég jó (23 százalék),
  • túl szoros a verseny (19 százalék),
  • árazási és költségproblémák (18 százalék).

A leginkább startupbarát helyszínek között természetesen a Szilícium-völgy az első, az európai városok közül Londonban (6. hely), Berlinben (9. hely) és Párizsban (11. hely) a legkönnyebb startupot alapítani. Moszkva a 13., Ázsiából Szingapúr (10. hely) és Bengaluru (15. hely) érdemel említést, Dél-Amerikából pedig egyedül Santiago de Chile (14. hely). Az infografika szerint egy startupper arra számítson, hogy heti 66 óra munka sem ritka. Az viszont megnyugtató lehet, hogy azok a startupok az igazán életképesek, amelyeket ketten alapítottak.

(Itt megtekintheti a teljes infografikát.)