Borús képet festett a világról a Moody’s

felhő veszély hangulat ború armaggedon kilátás
Vágólapra másolva!
A globális adósságok kilátásai várhatóan 2018-ig negatívak lesznek, köszönhetően a gyenge gazdasági növekedéssel, illetve a magas államadósságokkal kapcsolatos várakozásoknak – közölte hétfőn a Moody's Investors Service.
Vágólapra másolva!

Az államadósságok közül nagyjából 26 százalék, vagyis 134-ből 35 bírt negatív kilátással hétfőn – idézi a CNBC a Moody's jelentését. A hitelminősítő jelezte, ez a legmagasabb arány a 2012-es európai adósságválság óta. Ráadásul csupán 12 szuverén adósság rendelkezik pozitív kilátással.

Az idei év kezdete óta a minősített adósságú országok harmada tapasztalt csökkenést a gazdasági erejében, és kétötödük fiskális pozíciója gyengült – teszik hozzá. Noha a nehézségek forrásai változtak, számos feltörekvő piacon az olaj- és a nyersanyagárak okozták a sokkot. Ezek hatásai az olyan exportőr területeken koncentrálódtak, mint a Perzsa-öböl országai, Szubszaharai Afrika és Közép-Ázsia.

Fokozódó nyomás

A korlátozott növekedési várakozások pedig további nyomást helyeznek az adósságkilátásokra.

A kitartóan alacsony növekedési környezet az egyik kulcsfontosságú tényező

a legmagasabb szintre értékelt adósságú országok esetében – hangsúlyozta a Moody's szakértője, Alastair Wilson.

Egyre csökken a jegybankok mozgástere Forrás: Lex Van Lieshout ANP

A jelentés kiemeli, hogy a jegybankok gazdaságélénkítő eszközei mára igencsak korlátozottak lettek, ráadásul egyes feltörekvő piaci országokban még a célnál magasabb infláció, illetve a devizaárfolyamokból fakadó nyomás is megnehezíti a központi bankok helyzetét. Éppen ezért – teszik hozzá –

fokozatos, de széles körű változás várható

egy olyan irányba, amely sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a lazább költségvetési politikákra a gazdaságélénkítésben.

Ebből pedig az következik, hogy az egyébként is magas államadósságok tovább fognak emelkedni a növekedésbarát fiskális politikák következtében – derül ki a Moody's várakozásából.

Ezzel egy időben viszont a hitelminősítő arra számít, hogy az egyes államokon belüli, illetve a régiós politikai feszültségek megnehezítik a kormányoknak, hogy új politikai irányokat vezessenek be.

Globális nehézségek

A kockázatok között a Moody's kiemelte többek között

az amerikai elnökválasztásból fakadó bizonytalanságokat,

melyek középtávon hatással lehetnek az USA Aaa minősítésű fiskális erejére. Emellett az Egyesült Államok kereskedelmi és biztonságpolitikájának esetleges módosulása is kockázatokat rejthet magában.

Donald Trump politikája is növelheti a kockázatokat Forrás: AFP/Mandel Ngan

Az USA mellett azonban más régiók is nehézségekkel néznek szembe. Az Európai Uniónak például meg kell küzdenie a töredezettség fokozódásának kockázatával azt követően, hogy a britek a kilépés mellett szavaztak.

A feltörekvő piacok számára, ezzel párhuzamosan, az esetleges tőkekiáramlás jelenti az egyik legsúlyosabb veszélyforrást. Ez különösen fontos kérdés azon gazdaságok számára, melyek erősen függnek a külföldi tőkebeáramlástól a gyengülő fizetőeszközök és a fokozódó társadalmi-politikai nyomás közepette. A jelentés hangsúlyozza, hogy egyes országok, beleértve a nyersanyagexportőröket Szubszaharai Afrikában, már most is igen súlyos likviditási problémákkal küszködnek.