És már itt is van a 4 vállalkozói lecke Trumptól

Donald Trump gazdaságpolitika Horizontal US Republican presidential nominee Donald Trump speaks during a rally in the Special Events Center of  the Florida State Fairgrounds in Tampa, Florida on November 5, 2016. / AFP PHOTO / MANDEL NGAN
A híres vigyor
Vágólapra másolva!
„Ha nem nyerek, óriási időpocsékolásnak fogok tartani minden ezzel töltött percet.” Az Entrepreneur szerint minden vállalkozónak így kell hozzáállnia a feladataihoz, és ebben nem számít, kire szavazott volna, illetve mennyire örült az eredménynek. 
Vágólapra másolva!

Pillanatnyilag nincs esélyünk megtudni, milyen példával járna elöl erkölcsi tartásból Donald J. Trump egy verseny vesztesének. De ő maga szemmel láthatólag úgy rohan ki a pályára, hogy az aranyéremnél alább nem adja. „Ellentmondásos, megosztó milliárdos” – így említi az Entrepreneur, és azt javasolja, tegyük félre a meggyőződésünket, fogadjuk meg ezt a négy jó tanácsot Trumptól.

Olyan nincs, hogy a részvétel a fontos

Minden a győzelem.

A való világban nem osztogatnak díjakat vagy jutalmat a puszta részvételért.

Még akkor sem, ha az ipszilon és zé generáció tagjai rengeteget hallanak a fontos kudarcokról, és akkor sem, ha a bukás jelentőségéről – lényegében a startupkultúra alapelemeként – hiteles és ma már nagyon sikeres emberek beszélnek rendszeresen.

Trump a választási beszédében kitért ugyan arra, milyen keményen kampányolt Clinton, és mindezt már-már elismerően tette, de aztán a Rolling Stones You can’t always get what you want című számára vonult le a színpadról. Ez bizony az elegáns viselkedés dermesztő ellentéte és hiánya.

Ő bizonyára humorosnak tartotta, hogy megforgatta a kést az ellenfelében,

de mérhetetlen megvetéshullám zúdult rá a Twitteren, Jagger pedig okos fityiszt mutatott, amikor azt posztolta: „Nézem itt a híreket... Ki tudja, talán felkérnek, hogy énekeljem el a beiktatási ceremónián a You can’t alwayst, hah.”

A termék sosem fog mindenkit megszólítani

Állítólag Trump is tudja, hogy nem kifejezetten menne tűzbe érte az egész ország. Ahogy ezt bármely márka elmondhatja magáról. Vannak azok az Apple-hívek, akik sátrat vernek a legközelebbi üzlet előtt az új iPhone bemutatása előtti este, és van, aki álló este az androidos rendszer nagyságát ecseteli.

Fegyelmezetten sorba állnak a hetesért Forrás: Imaginechina/Guo zhonghua - Imaginechina/Guo Zhonghua

De mit mond az Apple? Semmit, ellenben

tiszta erőből azoknak fejleszt, akik már így is rabjai a termékeinek.

Cseppet sem érdekli, hogy van, aki jobban szereti valamelyik konkurensét. Minden új rajongó tiszta haszon, de nem vadássza őket.

Azonosítsa be a piacát, a célcsoportját, és tegyen meg értük mindent. Aki mindenkinek tetszeni akar, az csatát veszt.

A magabiztosság mindent visz

Ezt pedig senki nem tagadhatná el az új elnöktől. Ő aztán minden pillanatban azt sugallja, hogy módfelett elégedett azzal, amit a tükörben lát,

harsányan, gátlástalanul neveti ki azokat, akik kételkednek a sikerében.

Mint november 8-án láttuk, ez bejövős.

Valószínűleg öngerjesztő folyamat. Nincs kontrollcsoport, de könnyen lehet, hogy a győzelme nagyban a fellépésén múlt. Addig hitte el magának, hogy ő lehet a következő elnök, amíg a világ a senkiével össze nem téveszthető vigyorra ébredt.

Ez az Forrás: AFP/Mandel Ngan

Idejében lépjen piacra

A Make America Great Again kalapok közel egy évvel ezelőtt megjelentek. Trump semmit nem bízott a véletlenre, szlogenjét már akkor sulykolta, amikor a világ döntő többsége rossz viccnek tekintette, hogy egyáltalán indul a világ leghatalmasabb politikai pozíciójáért. Ez bizony, ha atomjaira bontjuk, kőkemény márkaépítés. És bár természetesen mindenkinek a maga testhezálló stratégiáját kell megtalálnia, a korai jelenlét biztosan kincset ér.