Brexitországban már a Toblerone sem a régi

TOBLERONE, csokoládé
A picture taken in March 1997 shows a TOBLERONE chocolate.
Vágólapra másolva!
Két kiszerelés esetében nagyobb lett a hézag és kevesebb a háromszög a brit Toblerone édességben. A cég szerint spórolás miatt lettek kisebbek a kiszerelések, egy szóvivő elismerte, a font gyengülésének van köze az új dizájnhoz, de nem a brexit következménye. 
Vágólapra másolva!

Nagyobb a rés a Toblerone édességek háromszögei közt két kiszerelés esetében az Egyesült Királyságban, tájékoztatott a Facebookon a Toblerone gyártója, az amerikai Mondelez. A több rés és a kevesebb háromszög azt jelenti, hogy a 400 grammos kiszerelés már csak 360, a 170 grammos pedig csak 150 grammos.

Hivatalosan nem a brexit miatt

A cég szerint a változtatásra azért volt szükség, mert drágább lett az alapanyag, és választaniuk kellett az áremelés vagy az édesség alakjának megváltoztatása közt.

A BBC szerint a Mondelez egyik szóvivője

elismerte, hogy a font árfolyamának változása nem volt kedvező, de azt mondta, a változtatás nem a brexit következménye.

Októberben több élelmiszeripari cég (köztük az Unilever) jelentette be, hogy árat emel a szigetországban a font gyengülése miatt.

Nem fogadta lelkesedés

A fogyasztók enyhén szólva nem fogadták jól a változtatást, a bejelentéshez a Facebookon érkezett hozzászólások közt elsöprő többségben vannak a csalódott hangok.

A legtöbb hozzászóló szerint az új dizájn ronda, a ritkított édesség sokak szerint már nem is Toblerone. Sokan azt írták, inkább kifizetnék a magasabb árat, és sokan fejezték ki értetlenségüket azért, hogy

ha már muszáj spórolni, miért nem rövidebb lett az édesség,

miért a hézagokat kellett növelni.