Matolcsy: Megkérdőjelezhetetlen a magyar modell sikere

Közgazdász vándorgyűlés kecskemét Matolcsy György
Kecskemét, 2016. szeptember 15. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke előadást tart a Közgazdász vándorgyűlésen Kecskeméten 2016. szeptember 15-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A költségvetési és a monetáris politikában is jelentős fordulatra, gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország újra a befektetésre ajánlott országok között szerepeljen mindhárom nagy hitelminősítő intézet értékelésében – állapította meg a Magyar Időkben megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az elnök szerint a Moody's pénteki felminősítésével immár a nemzetközi hitelminősítők is teljeskörűen elismerik az új magyar gazdasági modell eredményeit.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György értékelése szerint a gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, és markáns javulást eredményezett a legfontosabb gazdasági mutatók és az ország kockázati megítélésének alakulásában.

A növekedési fordulat elérése érdekében a költségvetési politikában Magyarországnak nem megszorításra, hanem olyan strukturális reformokra volt szüksége, amelyek nem hagyományos eszközökkel egészültek ki.

A hitelminősítők ugyanakkor – a "régi recept", azaz a megszorítási politikába vetett hitük miatt – ezt még nem ismerték fel, így 2011–12-ben is folytatták az ország leminősítését. Valójában ekkor már a válságból való kilábalás és a megelőző évek hibás gazdaságpolitikájának teljes körű megreformálása zajlott, de ezt a gazdaságpolitikai fordulatot a hitelminősítők csak az elmúlt hónapokban kezdték nyilvánosan elismerni – állapította meg a jegybank elnöke.

Az olykor nem hagyományosnak számító intézkedések kulcsszerepet játszottak

annak a mozgástérnek a bővítésében, amelyre a közép-hosszabb távon ható, fenntartható növekedést biztosító strukturális reformok meghozatala érdekében szükség volt. A nem hagyományos reformoknak az egyensúly megteremtésén és a munkára ösztönzésen keresztül a növekedési kilátások javítását kellett elérniük. Ez vezethetett el a növekedési fordulathoz, amelyhez elengedhetetlen volt a fiskális és a monetáris politikai fordulat egyaránt" – összegezte Matolcsy György.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A 2013 után bekövetkező monetáris politikai fordulat során a Magyar Nemzeti Bank nemcsak az inflációs cél biztosításához járult hozzá, hanem széles körben támogatta a gazdaságot is. Az MNB új vezetése – szakítva a korábbi hibás működési modellel –

kreatív, célzott eszközöket vezetett be, amelyek megfelelő választ jelentettek a kihívásokra

– hangsúlyozta írásában az MNB elnöke.

Az új magyar gazdaságpolitikai modellt mostanra a gazdasági élet minden meghatározó szereplője elismeri. "Az elért eredmények alapján megalapozottan bízhatunk abban, hogy a mostani felminősítéseket újabb pozitív értékelések követhetik. A magyar példát egyre többen elemzik és követik" – írta Matolcsy György.