12 milliárd forintos vasútfejlesztést hagyott jóvá Brüsszel

KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ vonat
Piliscsaba, 2012. május 17. Három egységből álló Desiro motorvonat halad Solymár és Üröm között. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára a piliscsabai vasútállomáson sajtótájékoztatót tartott az induló közel 20 milliárd forint értékű vasútfejlesztési projektről, amelynek során átépítik a Budapest-Esztergom vasútvonalat. A vasútvonal felújításával egy időben a vasút versenyképessége érdekében megújulnak a kapcsolódó létesítmények is, köztük az állomások, a peronok. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A mostani bizottsági jóváhagyás az  Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (Ikop) támogatásának elfogadása. A dél-keleti országrész legfontosabb vasúti csomópontja, a békéscsabai állomás teljes körű felújítását is tartalmazó beruházást, a Közlekedés operatív program (Közop) támogatását, tavaly februárban hagyta jóvá az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

A több mint 32 kilométer hosszú Gyoma-Békéscsaba vasúti vonalszakasz rekonstrukciója határidőben, 2014 decemberében befejeződött. A beruházással megszűntek a vonalszakaszon az óránkénti 40-60 kilométeres sebességkorlátozások.

Csárdaszállás és Mezőberény felújított, míg Murony teljesen új állomásépületet kapott.

A három állomáson biztonságos magasperonok épültek, amelyek akadálymentes aluljárókon keresztül közelíthetőek meg. Az előterek átépítésével több mint 100 autós és 76 kerékpáros parkolót alakítottak ki.

Vasútfejlesztésre adott pénzt Brüsszel Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A békéscsabai vasútállomás átfogó korszerűsítése eredményeként

átépült a vágányhálózat, megszűntek az ideiglenes sebességkorlátozások, növekedett a pályaudvar átbocsátó képessége.

A több mint 150 éves, a korhű rekonstrukciónak köszönhetően megszépült műemlék felvételi épület előtti teret parkosították, megújultak a vasútállomáshoz vezető útszakaszok és járdák. Az új magasperonok biztonságos megközelítését lehetővé tevő gyalogos aluljáró, a buszpályaudvarral összeköttetést biztosítva, az utascsarnok alatt is megépült.