Megugrott a kiadott építési engedélyek száma

lakás ingatlan ház építkezés tetőfedő  család otthonteremtés otthon lakásépítés
lakás ingatlan ház építkezés tetőfedő család otthonteremtés otthon lakásépítés
Vágólapra másolva!
Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21 414 volt, ami csaknem két és félszerese annak – 148,5 százalékkal több –, mint amennyi a múlt év azonos időszakában volt, közölte a KSH.
Vágólapra másolva!

Az épített lakások száma Budapesten 21,9, a megyei jogú városokban 29, a többi városban 5,9 százalékkal nőtt, a községekben ugyanakkor 4,9 százalékkal csökkent a múlt év első kilenc hónapjával összevetve. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a kiadott új építési engedélyek és bejelentések alapján

90 százalékkal több, összesen 9172 lakóépület építését tervezik,

a nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma 50 százalékkal emelkedett.

Több lakás épül, mint tavaly dreamstime

A kormány rendeletének megfelelően a statisztikai számbavétel kiterjed az építési engedélyek mellett az egyszerű bejelentésekre, a használatbavételi engedélyek mellett az egyszerű bejelentések alapján kiállított hatósági bizonyítványokra is, jegyezte meg a KSH.

Kisebb lakások épülnek

Az új lakóépületek között 56-ról 47 százalékra csökkent a családi házban épült lakások aránya, míg a többszintes, többlakásos épületekben használatba vetteké 34-ről 43 százalékra nőtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 6 négyzetméterrel, 94 négyzetméterre csökkent.

A természetes személyek által épített lakások aránya 58-ról 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 41-ről 51 százalékra emelkedett.