Vágólapra másolva!
A parkolási bírságok, távközlési szolgáltatások, hűségszerződések, számlázás, valamint a csomagok továbbítása kapcsán érkezik a legtöbb panasz a békéltető testületekhez, de egyre több a termékekkel kapcsolatos kifogások miatti megkeresés is, írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület elnöke a lapnak elmondta, a fogyasztói tudatosság erősödését jelzi, hogy

a beadványok száma éves szinten húszszázalékos növekedést mutat.

Jó hír az is, hogy a vitás esetek többsége megegyezéssel zárul.

Az elnök elmondta, a sikerek és a mind több feladat ellenére a költségvetésből származó működési források hosszú évek óta stagnálnak. Az elmúlt három évben és jövőre 330 millió forintot szán az állam a békéltető testületek működésére, miközben a beadványok száma tavaly elérte a 12 ezret.

Sok a visszaélés a termékbemutatóknál Thinkstock

A szervezet elnöke a legsúlyosabb területként továbbra is a termékbemutatókat említette: szavai szerint

a jogszabályok szigorítása ellenére még mindig sok a visszaélés,

mivel nem sikerül hatékonyan ellenőrizni a sokszor jogsértő kereskedői magatartásokat. Úgy véli, a megoldást az jelentené, hogyha a termékbemutatókat egyszerűen betiltanák, mint ahogy a vásárlói csoportok terén is sikerült hatásosan fellépnie az államnak.