Vágólapra másolva!
Home office, nemzetközi munkaerő, globális bejelentkezés: noha messze nem minden iparágban kivihető a távmunka, az irodából irányított, bejárós munka ideje láthatóan kezd lejárni.
Vágólapra másolva!

Különösen a kis- és a korai fázisú vállalkozásoknál ésszerű döntés a távmunka. A masszív költségcsökkentés mellett a rugalmas munkaidő is fontos szempont. A távmunkával olyan adottságú kollégákat lehet felvenni, akik a hagyományos felállásban nehezen válnának a csapat részévé.

Mert csapatra akkor is szükség van, ha első ránézésre nem teamről beszélünk, írja az Entrepreneur. És attól, hogy nem egy légtérben tartózkodnak, tudatosan kell felépíteni az egy célért dolgozó kollektívát.

A három pillér a kommunikáció, a bizalom és a vállalati kultúra.

Kommunikáció

A sszabályai szigorúbbak, mint a hagyományos munkahelyen, mert pontos kommunikáció nélkül a távcsapat reménytelenül széthullik. Elengedhetetlen, hogy mindenki kristálytisztán értse a saját feladatait, a felelőssége határait.

A face-to-face nem szűnik meg, csak átalakul: ha nem is hús-vér valójukban, de találkoznak a kollégák. Nemigen képzelhető el termékeny munkanap videóhívás nélkül, méghozzá előre megállapodott időpontban. Nem is kell ehhez jobb barát a Skype-nál vagy a Google Hangoutsnál. A vállalati csetben a legjobban a Slack platformját szeretik a céget.

Ne szálljon el, a közös célt csak csapatban érhetik el Forrás: NASA Langley Research Center

Órarend

Igen, bármilyen naivan hangzik, ez nem gyerekes vagy korlátoltan pedáns megkötés. Az információ nem parkolhat. Akár ügyfelekkel tárgyal, akár fontos e-mailt kapott, a kolléga virtuális jelenléte megelőzi a többi szempontot.

Távmunkában és távkollégákkal is szükség van rendszeres igazi találkozókra. Célszerű hetente kijelölni egy időpontot. Amelyet aztán, lásd fenn, tartsanak be, különben káoszba torkollik a rendszer.

Bizalom

A csapattagok sokkal jobban egymásra vannak utalva távmunkában, mint a közös térben lennének. Itt aztán végképp nem ellenőrzi a munkájukat senki, aki úgy dönt, végigfészbukozhatja a nyolc órát – csak éppen kiszúr mindenki mással. A motiváció fokán és az őszinteségen áll vagy bukik a projekt. Csak olyan emberek tudnak összetartani, akik teljes mértékben megbíznak egymásban, mindenki mindenkiben.

De hogy szedje össze?

Felelősség, szervezőkészség, ambíció – ahhoz, hogy a távmunka kollektívában működjön, ezt a három kulcskészséget kell kiugratni a bokorból az állásinterjún. Vagyis olyan kérdéseket kell feltenni, amelyekből kiderül, hogyan osztja be az idejét, mennyire tartja szem előtt, hogy hatékonyan dolgozzon. Sokat megmutat, ha rákérdez,

  • hogyan rangsorolja a teendőit, ha néhány napig senkitől nem kap feladatot,
  • milyen eszközöket használ a produktivitáshoz,
  • elkülönít-e munkasarkot, netán szobát,
  • hogyan rendezi be ezt a teret,
  • mi jelenti a jó munka elismerését?

Az egyik interjúkört érdemes kizárólag írásban megoldani. A távmunkánál ugyanis nagyon sok múlik azon, a kollégák mennyire tömören, érthetően fogalmaznak és reagálnak problémákra írásban, a metakommunikáció mankója nélkül.

Kapcsolatok

Peter Drucker vállalati tanácsadóguru volt, neki tulajdonítják a szállóigét, „Culture eats strategy for breakfast”. Valószínűleg soha nem mondott ilyet, különben nem vetődne fel olyan gyakran a kérdés. Ám az, hogy a vállalati kultúra lényegesebb a vállalati stratégiánál, évtizedek óta hangoztatott maxima az üzleti világban.

A vállalati kultúra azon főként íratlan szabályok összessége, hogyan kell és érdemes a munkát végezni az adott cégnél. A távmunkában ez a közös célra vonatkozik, amelyre, ha jól állt össze a csapat, mindenki törekszik, amellyel mindenki tisztában van. Élvezet és bizonyos odaadás nélkül nem ér célba a csapat.

A vezető feladata összehangolni mindenki munkastílusát, munkatempóját. Ehhez persze először meg kell ismernie valamennyit.

Hiszen még új

Természetesen a távmunkát is tanulni kell. Mi a teendő, ha van olyan kollégája, aki más időzónában él? A munka előtt videóbeszélgessenek, vagy a munkanap végén? Mindkét alkalommal? Vagy a kettő között e-mailben? Ahogy kísérleteznek a módszerekkel, ki fog kristályosodni a testre szabott megoldás, a helyes irány. Az azonban biztos, hogy az idő pillanatnyilag a távmunkának dolgozik. Most úgy tűnik, ez a jövő, érdemes számolni vele.