Nincs ára a krumplinak

burgonya, krumpli, emelkedik a krumpli ára, áremelés, 
Napszámosok szedik fel a burgonyát Kristófi Sándor leveleki mezőgazdasági vállalkozó burgonyaföldjén
Vágólapra másolva!
Túl alacsony árat fizetnek a burgonyáért a hazai kereskedelmi üzletláncok és csak a legjobb minőségű termést veszik át. Közben egyre csökken a burgonya vetésterülete - írta a Magyar Idők pénteken.
Vágólapra másolva!

A lapnak Kecskés Gábor, az Országos Burgonyaszövetség és Terméktanács elnöke elmondta: a kereskedők olyan akciókat próbálnak megvalósítani, amilyeneket a piaci árak alakulása és a kínálat sem indokol, így azok árát végső soron a termelők fizetik meg.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Az áruházak alacsony felvásárlási árat fizetnek, miközben olyan minőségi elvárásokat támasztanak, amelyeknek "csak fogcsikorgatva lehet megfelelni" - mondta. Hozzátette: egyre több az olyan termény, amit nem tudnak eladni a gazdálkodók, az átlagnál kisebb vagy görbe burgonya a szemétben, eselteg takarmányként végzi, ami jelentős pazarláshoz vezet.

Úgy vélte, erre megoldást kell találni, ma ugyanis semmilyen szabályozás nem vonatkozik a kereskedők áruátvételi gyakorlatára.

Közben a burgonya vetésterülete évről-évre kisebb lesz, jelenleg 9000 hektár. A terméktanács elnöke szerint az idén a minőséggel nem lesz probléma, a hozamok azonban nem mindenhol alakultak kedvezően.