Nőttek a fizetések, újabb felminősítés a láthatáron

forint pénz pénzügyek pénztárca bankkártya bankjegy papírpénz érme apró aprópénz pénz pénzügyek pénztárca bankkártya papírpénz érme apró aprópénz
Vágólapra másolva!
A felminősítés után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter többször is elismerően nyilatkozott a magyar gazdaság állapotáról, ráadásul elemzők szerint a három nagy hitelminősítő közül a harmadik is befektetésre ajánlott sávba fogja emelni Magyarország adósbesorolását. Nőttek a keresetek, több lakás épült, nem változott az alapkamat. A Palóc Nagykernél elrendelték a csődeljárást. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A piac már évekkel ezelőtt felminősítette az országot

Az elmúlt évek kiemelkedő teljesítménye után már a hitelminősítők számára is kényelmetlen lett volna nem elismerni a magyar gazdaság, a magyar emberek munkájának eredményeit, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban.

A tárcavezető arra utalt, hogy a múlt pénteken a Standard & Poor's visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Mihály szerint szinte valamennyi makrogazdasági mutatónk javult az elmúlt években:

  • 2,6 százalékos gazdasági növekedés volt a második negyedévben,
  • 15 éve nem volt ilyen alacsony az államháztartás hiánya,
  • 5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta,
  • folyamatosan csökken az államadósság, és
  • tartósan pozitív a fizetési mérleg is.

Elemzők szerint a Moody's is felminősítheti Magyarországot

Londoni pénzügyi elemzők szerint novemberben

teljes körűvé válhat Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzata,

mert várhatóan akkor a Moody's is visszaemeli a magyar szuverén besorolást ebbe a kategóriába, de már a jelenlegi magyar minősítési státus is új befektetési forrásokat nyit meg a magyar állampapírpiac számára.

Biztos alapokon áll a magyar gazdaság

Az elmúlt években sikeres volt a magyar gazdaság átalakítása, és sikerült megteremteni a további építkezéshez szükséges biztos alapot, mondta Varga Mihály az európai audithatóságok találkozóján. A miniszter szerint a 2013-as növekedési fordulat óta minden évben három százalék körüli értékkel emelkedett a gazdaság teljesítménye, és az idén is ehhez hasonló adat várható.

Nőttek a keresetek

A bruttó átlagkereset 256 900 forint volt júliusban, 5,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, január-júliusban a bruttó keresetek 5,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Nemzetgazdasági szinten

az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 170 800 forint volt,

a kedvezményt is figyelembe véve pedig 178 000 forintra becsülhető.

Tovább kell csökkenteni az adókat

A kormány célja továbbra is az, hogy az adórendszer lineáris maradjon, fókuszában a családok, a munkavállalók és a kis- és középvállalkozások álljanak, változatlanul az az elv, hogy

a közösségi kiadásokhoz a bevételeket elsősorban a fogyasztási típusú adók adják,

jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Adókonzultáción.

Több lakás épült

Az első félévben átlagban 3,5 épített lakóingatlan – azaz lakás és családi ház – jutott tízezer lakosra, szemben az egy évvel ezelőtt mért 3,1 lakással, ez több mint 12 százalékos növekedést jelent. Az új lakások piacán szükség is van az építkezésekre, azaz a kínálat bővülésére, mivel a kereslet 24,6 százalékkal nőtt az idei évben, derült ki az Ingatlan.com elemzéséből.

Nem változott az alapkamat

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács, így az irányadó ráta változatlanul 0,9 százalék, ugyanakkor bejelentették, hogy 900 milliárd forintban korlátozták a három hónapos jegybanki betét év végi állományát.

Az ugyancsak kedden közölt inflációs jelentés fő számaiból az is kiderült, hogy

a Magyar Nemzeti Bank az idén és jövőre is alacsonyabb inflációra számít,

mint korábban. A jelentés szerint az infláció a korábban jelzettnél később, 2018 közepére emelkedhet a 3 százalékos jegybanki cél közelébe.

Nem tud olvasni? Itt írja alá!

Volt, aki olvasni sem tud, közvetítők mégis devizahitelt vetettek fel vele, amelyet aztán a részletek emelkedése miatt nem tudott fizetni.

A magyar lakosság több mint 1 százaléka él olyan lakásban, amelyet a család jelenleg az államtól bérel, de valaha az övék volt.

A nagy részüknek van még esélye arra, hogy az ingatlant egy napon újra magukénak tudhassák.

Egy közmunkás borsót szed Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Van viszont körülbelül ezer család, akik már lemondhatnak erről. Ők azok az emberek, akik a Nemzeti Eszközkezelő adósmentő programjának utolsó mentőövébe kapaszkodnak. Az Origo arra volt kíváncsi, hogy kik ők, hogyan élnek, és hogyan kerültek ebbe a helyzetbe.

Olcsóbb lett a közlekedés

Csökkentette 2 forinttal a benzin árát a Mol, a gázolajé nem változott.

  • A benzin átlagára 333-334 forintra mérséklődött,
  • a gázolajé 332-333 forint maradt.
A benzin és a gázolaj árának alakulása Magyarországon Forrás: MTI

Elrendelték a csődeljárást a Palóc Nagykernél

A Balassagyarmati Törvényszék elrendelte a csődeljárást a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél. A cég Nógrád megyei CBA-boltjai múlt csütörtökön már nem nyitottak ki, mert megkezdték a leltározást. A boltok azóta is zárva tartanak.

A szállodák forgalma rekordszinten, de a jövedelmezőség lassan nő

A pénzügyi válság vége óta a hazai szállodák forgalma jelentősen nőtt, ennek ellenére a legtöbb hotel nem képes a szükséges felújításokat elvégezni, és magasabb bérezéssel kompenzálni a növekvő munkaerőhiányt. Elsősorban azért, mert míg az adóterhek magasak, addig a szállodai szobaárak nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsonyak.

A magyar szállodák kihasználtsága tavaly történelmi rekordot ért el 54 százalékkal.

Ezen belül a budapesti szállodaszobák közel háromnegyedét (átlagosan több mint 69 százalékát) kihasználták, ami 12 százalékponttal több, mint 2000-ben volt.

A válság előtti szinten a termelés

Nem elegendő az idei gazdasági fejlődés ahhoz, hogy lépést tartson a munkaerőpiacra belépő fiatalok számával, illetve ahhoz, hogy tisztességes nyugdíjat biztosítsanak az időseknek, derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) világgazdasági előrejelzéséből, amely szerint

az idén lassabb lesz a bővülés a tavalyihoz képest.

A szervezet szerint a kereskedelem a válság előtti szint felére esett vissza, a termelés nem éri el a 2008-as szintet, lassul a versenyképesség, és a jegybankok több száz milliárd dolláros élénkítőprogramjai ellenére a világgazdaság az idén lassabban fejlődik, mint tavaly.

Senkit nem érdekel az amerikai elnökválasztás, erre még ráfázhatunk

Bár az amerikai közvélemény-kutatások folyamatosan adagolják, hogy mi a Trump–Clinton-meccs állása, mégis úgy tűnik, hogy

a pénzpiacokat hidegen hagyja az amerikai elnökválasztás lehetséges kimenetele.

Nem tudni, hogy az érdektelenségnek az az oka, hogy a piacok már hozzászoktak a kockázatokhoz, vagy a befektetők alulárazzák az esetleges Trump-győzelmet.