Minek annyi bankkártya, ha elég egy alkalmazás?

mastercard pay pass bankkártya
Vágólapra másolva!
Pillanatnyilag London banknegyede, a City a fintechvilág epicentruma, itt a legmagasabb az egy négyzetkilométerre eső pénzügyi startupok száma. Itt működik az okosbankkártyát fejlesztő Curve is, amely a közelmúltban zárt le egy kétmillió fontos befektetési kört. A Curve-ben ezzel összesen 3,5 millió font kockázati tőke fekszik.
Vágólapra másolva!

Nem véletlenül találjuk meg a Google Wallet alapítóit, vagy akár Taavet Hinrikust, a TransferWise egyik szellemi atyját a befektetők között, írja a Business Insider. A Curve azt találta ki,

ne a pénztárcaduzzasztó hitelkártyacsomagot tartsuk magunknál, elég egyetlen applikáció,

amelyen ki lehet választani, melyik plasztikkal fizetnénk. Amikor a startup ezt olyan hatékonyan művelte, hogy még ott is jóváírta az amex pontokat (ezzel jutalmazza az American Express az ügyfeleit vásárláskor), ahol nem is lehet ezzel a kártyával fizetni, a nagyvállalat dühös lett és blokkolta az alkalmazást az ügyfelei körében. Ettől meg is döccent a cég, de talán részben az incidensnek köszönhető az a fejlesztés, amellyel bővítik a célcsoportot. Míg

eredetileg a kisvállalkozókra koncentráltak, a tervek szerint 2017 elején nyitnak a lakossági felhasználók felé.

Ki hitte volna, hogy ilyen gyorsan feleslegessé tudnak válni Forrás: Dreamstime

Az alapító-cégvezető, Shachar Bialick – aki idén a 25-ik helyen szerepelt a Business Insider 40-es cool fintech listáján –, úgy nyilatkozott, ezzel pontosan a Curve eredeti célja felé tettek egy újabb lépést:

Hozzátette, eddig remek felhasználói visszajelzésekről és példátlanul jó üzleti eredményekről tudnak beszámolni. A Curve mostanáig több mint 15 millió fontot költött el a hitelkártya-egyesítésre, összesen mintegy nyolcvanféle valutanemben.

Az egyik befektetőjük, Bill Earner (Connect Ventures) szerint a londoni fintechszféra úgy robog tovább, mintha a brexit (Nagy-Britannia unióból való kiválásáról szóló népszavazás) meg sem történt volna, de a Curve alapötlete ezen belül is nagyon figyelemfelkeltő. “Nem arról van szó, hogy a felhasználónak észben kell tartania még egy bankszámlát vagy appot – mondta –, valójában megtalálta azt az egyetlen alkalmazást, amelyre szüksége van.”