Adóváltozások kavarják fel a cafeteriát

hurtigruten
A norvég hajós matrózcsomó-kötésre tanítja a német nyugdíjasokat
Vágólapra másolva!
Jövőre eddig szokatlan módon változik az öngondoskodást célzó, béren kívüli juttatások adóterhe. A pénztárakba nyújtott munkáltatói hozzájárulás közterhe 34,51 százalékról 49,98 százalékra emelkedik.
Vágólapra másolva!

Fata László cafeteriaszakértő 219 munkáltató megkérdezésével végzett kutatásából kiderül, hogy évről évre nő azoknak a cégeknek a száma, akik folyamatosan finomították a gondoskodást célzó juttatásaikat, míg eljutottak egy stabilan működő rendszerig. Emellett csökkent azoknak a száma, akik nem rendelkeztek ilyen hosszú távú juttatási elemmel.

Az adókörnyezet változása azonban

várhatóan felkavarja ezt a trendet

- közölte Fata László.

Az idei válaszok alapján az érintett munkavállalói állomány 58 százalékánál van lehetőség, hogy a közterheket is tartalmazó (bruttó) cafeteriakeretből válasszanak önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást. A tervek szerint ez a lehetőség ilyen volumenben jövőre is megmarad a munkatársak számára, így aki a munkáltatója segítségével kezdte meg a takarékoskodást, az jövőre is lehetőséget kap erre.

Egyre nő az adóterhe az öngondoskodást célzó béren kívüli juttatásoknak Forrás: Kisgyörgy Éva

Azonban 11 százalékról

24 százalékra nő azok aránya, akiknél a leadott válaszok alapján nem szerepel majd ez a pénztári lehetőség

a juttatási palettán. A növekedés jellemzően annak terhére valósul meg, hogy 15 százalékról 6 százalékra csökkenhet a nettó juttatásként való kiadást választók csoportja.

Ott tehát, ahol a kapott juttatásra nem a dolgozói keret tartalmazza a közterheket, hanem a munkáltató fizeti be a juttatás értéke felett, várhatóan

Hasonló képet mutat a kutatás alapján az egészségpénztári hozzájárulás munkáltatói megítélése is.

Forrás: BSIP/B. BOISSONNET / BSIP/B. Boissonnet

Míg a bruttó cafeteriakeretben az idén és jövőre is 63 százalék kínálja ezt a lehetőséget, addig a nettó keretet alkalmazóknál 10 százalékkal csökkenhet a juttatást használni kívánók aránya. Emellett 11 százalékkal nőhet azok csoportja, akiknél jövőre a tervek szerint nem szerepel ez a juttatás a kínálatban.

Mivel nemcsak pénztárakkal, hanem akár biztosításokkal, egyéb egyedi programokkal is megvalósítható a nyugdíj-, vagy éppen egészségcélú gondoskodás, ezért a kutatás ebben a szélesebb körben is vizsgálódott.

Egyre többeknek fontos az öngondoskodás

Míg a korábbi években egyre csökkent a gondoskodást célzó juttatásokat megszüntetők száma, 2017-re a válaszok alapján várhatóan kicsivel 10 százalék fölé tehető, az ilyen döntést tervező cégek aránya. Ezzel párhuzamosan a bevezetők száma is csökkenhet jövőre.

A növekvő pénztári terhek mellett pozitív meglepetés a kutatásban, hogy

folyamatosan csökken azok száma, akik nem rendelkeznek gondoskodást célzó juttatásokkal.

Emellett továbbra nő azoknak az aránya – 2017-re várhatóan már 40 százalék fölött lesz – aki kidolgozták, finomították a gondoskodó juttatási palettájukat, ami már stabilan működik, és jövőre sem kívánnak módosítani ezen.