A ClipDis nem éri be 1,7 milliárd felhasználóval

Weisz Fanni GIF
Vágólapra másolva!
A Facebook óriási ugródeszkát jelentett a ClipDisnek, azonban a magyar startup továbbra sem ül a babérjain: Hapák Sámuel, a cég alapítója az Origónak a TechCrunchon azt mondta, hogy a Messenger és a Kik után újabb platformokon kívánnak megjelenni.
Vágólapra másolva!

A ClipDis ismerős lehet az Origo olvasóinak: tavaly márciusban ugyanis a Facebook San Franciscó-i fejlesztői konferenciájának megnyitóján is bemutatták az applikációt, amely 2014 vége óta érhető el a nagyközönség számára.

A magyar fejlesztők appjával

néhány pillanat alatt olyan videoüzenet készíthető, amelyben különböző szavakat híres színészek, jól ismert emberek mondanak ki.

Tehát elegendő begépelni a szöveget, a ClipDis pedig pár másodperc alatt elkészíti a kívánt videót.

„Több mint egy évvel ezelőtt a Facebook partnereként indultunk el, azóta pedig már egy kanadai üzenetküldő cégnek is a partnerei vagyunk, velük indítottuk el a chatbotunkat” – mondta az Origónak Hapák Sámuel. Ez annyit jelent, hogy a magyar app bekerülhetett a Kik Messengerbe is. A ClipDis alapítója szerint ez azért fontos, mert

  • a Facebook Messengernek közel 1 milliárd, míg
  • a Kik Messengernek több mint 700 millió felhasználója van.

A San Franciscó-i TechCrunchtól és a kísérő rendezvényektől azt várják, hogy találkoznak olyan partnerekkel, akiknek érdekes lehet az alkalmazás.

Cél, hogy minél több platformra lehessen integrálni a ClipDist,

így még több felhasználóhoz juthat el a magyar fejlesztés. Természetesen befektetőket is keresnek: a következő időszakra ugyanis legkevesebb 1 millió dollárra lenne szükségük, hiszen a tervezett fejlesztések megvalósítása nagyságrendileg ekkora összegre rúg.

„Azt várjuk a startupeseményektől, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akiktől tudunk tanulni, akik tudnak nekünk segíteni abban, hogyan fejleszthető tovább maga a rendszer. Illetve talán most a legfontosabb megfelelő számú tartalomszolgáltató elérése és meggyőzése az appban rejlő lehetőségeket illetően” – mondta Hapák Sámuel.

Forrás: Origo

A ClipDis csapata Weisz Fannit is meggyőzte, hogy néhány mondatot fordítson le a siketnémák nyelvére, így az applikációba jelnyelven is bekerült pár rövid videoüzenet.

Az Origo a háromnapos TechCrunchról és a részt vevő magyar startupokról a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak köszönhetően tudósít.