Matolcsy elárulta, mikor lehet eurónk

Matolcsy György
Budapest, 2015. szeptember 30. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke felszólal A bankrendszer jövője a közép- és kelet-európai régióban című konferencián Budapesten, az MKB Bank székházában 2015. szeptember 30-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A forintot csak akkor célszerű feladni és csatlakozni a közös európai valutához, ha Magyarország elég erős, és eléri az eurózóna fejlettségi szintjét – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy konferencián. 
Vágólapra másolva!

Az „5 éves az Alaptörvény: Közpénzügyek és forint" címmel kedden megrendezett esemény annak a rendezvénysorozatnak a része, amellyel az ország a 2016 augusztusában bevezetésének 70. évfordulóját ünneplő forint és az idén ötesztendős Alaptörvény előtt tiszteleg.

"A forint közelmúltja sikertörténet, hiszen a nemzeti valuta sok megrázkódtatás között is stabil maradt. Az Alaptörvény pedig szövegébe emelte azt, így annak is részévé vált. Ha az Alaptörvény szellemében megyünk tovább, nem tévedünk el" – mondta Matolcsy György, az MNB elnöke.

Ha elég erősek vagyunk

"Magyarország 12 éve lépett be az Európai Unióba, s azóta folyamatosan nyitott kérdés, hogy mikor csatlakozunk az eurózónához is. Nemzeti pénzünket, a család fizetőeszközét azonban csak akkor érdemes feladnunk, ha már elég erősek vagyunk: a reálgazdaság felzárkózása és az államadósság szintje is megfelelő" – húzta alá ennek kapcsán Matolcsy György.

Matolcsy György szerint 50 százalék alatti GDP-arányos államadósság kell az euró bevezetéséhez Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette: akkor lehetséges Magyarország és az eurózóna számára is a csatlakozás, ha hazánk egy főre jutó bruttó hazai összterméke eléri az eurózóna tagállamai átlagának 100 százalékát,

az államadósság szintje pedig 50 százalék alá csökken.

Csökkent a GDP-arányos államadósság

Az Eurostat adatai szerint Magyarország államadóssága az első negyedév végén a

GDP 77,2 százalékára rúgott

az egy negyedévvel korábbi 75,3 százalékkal és az egy évvel korábbi 76,8 százalékkal szemben.