Egyre kevesebb autót lopnak el

Vágólapra másolva!
Idén az év első nyolc hónapjában 1111 személygépkocsit loptak el Magyarországon, havonta átlagosan 139 autót - írta keddi számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A lap közlése szerint a tendencia csökkenő, tavaly ugyanis egész évben 2414 személygépkocsit tulajdonítottak el, havonta több mint kétszázat, míg 2014-ben 316 volt a havi átlag, 2013-ban pedig 390 feletti.

A tolvajok körében az idén, az első hathavi statisztika alapján, a Ford volt a legkedveltebb márka,

de vitték a Volkswageneket és az Opeleket is - ismertette lap. A Hermon nyilvántartási rendszerben regisztrált körözések top 10-es listájára felkerült a Suzuki és a Toyota is, a lista végén pedig a Skoda és a Peugeot áll - írták.

A Világgazdaság közlése szerint a legtöbb személygépkocsit Budapesten és Pest megyében lopják el.