Egy kisvállalkozás vezetése is tanulható

Vágólapra másolva!
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője elnevezéssel indul szakképzés a nemzetgazdasági tárca által irányított szakképzési központokban - közölte pénteki számában a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a képzés célja, hogy a szektor termelékenységét növelve további erőforrásokat állítsanak a magyar gazdaság növekedésének a szolgálatába.

A tárca irányításával működő szakképzési központokban tízezres keretlétszámmal hirdették meg a kurzust. Ennek keretében a többi között 300 órás idegen nyelvi és 150 órás informatikai képzést nyújtanak a diákoknak, illetve cégvezetési ismereteket is oktatnak - írja a Magyar Hírlap.