Újabb fejlesztést jelentett be a kecskeméti Mercedes

2016.09.08. 14:54

A Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően.

A cég ezenkívül jelentős szerepet vállal a magyarországi buszgyártás megerősítésében, illetve az elektromos autók magyarországi elterjesztésében, tették hozzá a nemzetgazdasági tárca közleménye szerint. Varga Mihály a találkozó után elmondta, büszke arra, hogy a világ egyik legsikeresebb autógyártó cége hosszú távú partnerként tekint Magyarországra.

A közleményben felidézték, hogy Kecskeméten egymilliárd eurós (313 milliárd forintos) beruházásból épül meg a Mercedes új gyára, amely 2500 embernek ad munkát, 185 milliárd forintból új generációs kompakt autók gyártásával bővítik a jelenlegi üzem tevékenységét. Közel 80 milliárd forintos fejlesztés eredményeként pedig új karosszériagyártó egységet, illetve 4 milliárd forintból logisztikai bázist is építenek.

Hosszú távra tervez Kecskeméten a MercedesFotó: M. Schmidt János - Origo

A tárcavezető szerint azt, hogy a Mercedes hosszú távra tervez, az is jelzi, hogy bérlakásprogramot indított, és bekapcsolódott a magyarországi duális képzésbe, illetve kutatás-fejlesztésbe.

Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány jelentős energetikai és úthálózati fejlesztéseket indít Kecskeméten és térségében a Mercedes-gyár zavartalan energiaellátásának biztosítása, illetve az üzem és az M5-ös autópálya összeköttetésének további javítása céljából.

Szorosabbra fűzik az együttműködést

Arról is beszámoltak, hogy a Daimler és Magyarország az oktatási és kutatási együttműködést is még szorosabbra fűzi, ehhez jó alapot teremt, hogy a kabinet a 2014-2020-as időszakban megduplázta a kutatás-fejlesztésre fordítandó forrásokat. A közlemény szerint a tárcavezető példaértékűnek nevezte az ITK Holding Zrt. és az EvoBus Hungária Kft. nemrég bejelentett együttműködését, amelynek eredményeként Mercedes alvázakra szerelnek magyar fejlesztésű elővárosi és helyközi autóbuszokat Debrecenben.

Egy kész Mercedes-Benz CLA-modell a kecskeméti szerelőüzembenForrás: MTI/Ujvári Sándor

A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 2,8 milliárd euró után. A vállalat adózott eredménye 65,8 millió euró volt 2015-ben a 2014-es 63,8 millió euró után.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK