2,6 százalékkal nőtt a GDP

kecskemét mercedes
Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék volumene 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedett, ami árnyalatnyival alacsonyabb az augusztus 12-én kiadott első becslésben jelentett 2,2, illetve 1,1 százaléknál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások, az ipar és a mezőgazdaság járult hozzá. Az ipar hozzáadott értéke 3,9, ezen belül a feldolgozóiparé 3,7 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához mérten.

A háztartások tényleges fogyasztása 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,1 százalékkal bővült.

Forrás: Mercedes-Benz

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 20 százalékkal visszaesett, ezt döntően az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződése okozta, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette inkább. A bruttó felhalmozás 2,8 százalékponttal lassította a GDP növekedési ütemét. A külkereskedelmi forgalom összességében 2,4 százalékponttal segítette a gazdasági teljesítmény bővülését.

Az EU-ban is jól teljesítünk

2016 második negyedévben 2,6 százalékkal bővült hazánkban a GDP, ezzel az

EU-ban is kimagasló, negyedéves alapon a második leggyorsabb eredményt értük el

– közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Annak ellenére, hogy a Magyarországra érkező uniós források a második negyedévben is alacsonyabb szinten maradtak a vártnál, a magyar gazdaság növekedési pályája továbbra is bíztató jeleket mutat. Magyarország GDP-je jelenleg több mint 10 százalékkal haladja meg a 2010-es év eleji szintet.