Több mint félmillióan választották a falusi turizmust

verőce, disznóölés, böllér, duna
Doktor úr, égető érzés kínoz az orromban...
Vágólapra másolva!
A tavalyi 470 ezres vendégszám után idén legalább félmillióan fordultak már meg hivatalosan jegyzett vidéki magánszálláshelyeken - írta pénteki számában a Magyar Idők a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének országos alelnökére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Szabó Géza elmondta, hogy a falusi turizmusból élők forgalma pedig meghaladta a korábbi legmagasabb, 2009-es szintet. 2009-ben 700 ezer vendégéjszakát értékesítettek a piaci szereplők, amelyek száma akkor még körülbelül a duplája volt a mostani nagyjából 1200-nak.

Népszerű program a disznóölés Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Az alelnök közlése szerint folyamatos a fejlődés és habár a hivatalos statisztikák csak a jövő év elejére készülnek el, de az biztos, hogy a belföldi vendégjárás emelkedéséből több százaléknyi jutott erre a piacra. A legutóbbi tapasztalatok szerint jelentősen nőtt a minőségi szolgáltatások iránti igény a magyarok körében.