Csaknem százezren mától több pénzért dolgoznak

EGÉSZSÉGÜGYI SEGÉDESZKÖZ fecskendő influenza elleni védőoltás injekció oltás TÁRGY védőoltás
Budapest, 2015. november 11. Egy egészségügyi dolgozó influenza elleni védőoltás vakcináját készíti elő beadáshoz a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) háziorvosi rendelőjében, Budapesten 2015. november 11-én. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Szeptember 1-jétől emelkedik az egészségügyben dolgozók bére; az intézkedés csaknem 100 ezer ágazati dolgozót érint.
Vágólapra másolva!

A szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek bére a rendeletben megjelent bértábla szerint szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal nő, az egészségügyi szakdolgozók pedig – végzettségüktől és a munkában eltöltött időtől függően – 6660 forinttól 61 670 forintig terjedő emelést kapnak.

Az átlagos béremelés mértéke 26,5 százalék, minderre 19,2 milliárd forint pluszforrást biztosít a költségvetés.

26,5%-os az átlagos béremelés Forrás: MTI/Kallos Bea

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi közlése szerint megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a bérfejlesztéshez szükséges pénz időben eljusson az intézményekhez. Ehhez külön informatikai rendszert fejlesztettek, amelyre a 253 érintett intézmény közül már 183 regisztrált.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) ugyancsak felkészült a megemelt bérek kifizetésére. Az intézményekre nem ró pluszfeladatokat az intézkedés végrehajtása.