Nem tud olvasni? Itt írja alá!

Foglalkozás kapa napszámos Napszámos kapa munka dohány dohányföld
Ófehértó, 2012. május 30. Napszámosok kapálni indulnak egy dohányföldre Ófehértó határában. Magyarországon 4680 hektáron termelnek dohányt, ennek nyolcvan százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mintegy nyolc és fél százaléka, négyszáz hektár Ófehértón van. A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének adatai szerint a faluban van Európa legnagyobb dohánytermelő területe. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Volt, aki olvasni sem tud, közvetítők mégis devizahitelt vetettek fel vele, amelyet aztán a részletek emelkedése miatt nem tudott fizetni. A magyar lakosság több mint 1 százaléka él olyan lakásban, amelyet a család jelenleg az államtól bérel, de valaha az övék volt. A nagy részüknek van még esélye arra, hogy az ingatlant egy napon újra magukénak tudhassák. Van viszont körülbelül ezer család, akik már lemondhatnak erről. Ők azok az emberek, akik a Nemzeti Eszközkezelő adósmentő programjának utolsó mentőövébe kapaszkodnak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy kik ők, hogyan élnek, és hogy kerültek ebbe a helyzetbe.
Vágólapra másolva!

„Hát, úgy vagyok, ahogy eddig. Zsibbad a szám, zsibbad a derekam, meg a lábam is” – meséli Sándor. A férfi pár hónapja stroke-ot kapott. Többé már nem mehet dolgozni, így a felesége lett a négygyerekes család egyetlen kenyérkeresője. Az asszony közmunkás, Sándor is az volt. Nem szereti, ahogy Sándor sem volt oda érte.

Egy közmunkás borsót szed Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Huszonöt év munkanélküliség

„Van, hogy egész este morog, hogy ő ezt már nem csinálja, de persze reggel mindig felkel, és elmegy” – meséli Sándor. A felesége nincs itthon, most is dolgozik. Ládákat mos hajnali 5-től este 6-ig egy baromfifeldolgozó üzemben.

Egy óra alatt százat kell letisztítania.

Ötvenkétezer forintot keres vele. A férje leginkább árkot ásott a stroke előtt.

NET-program

A kormány otthonvédelmi intézkedéssorozatának egyik meghatározó eleme a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) által működtetet NET-program. A NET Zrt. törvényben meghatározott alaptevékenysége, hogy azoknak az ingatlantulajdonosoknak biztosítja a lakhatását, akik jelzáloghitelüket már huzamosabb ideje nem tudják fizetni, és egyben szociálisan rászorultak. A hitelező bankok közreműködésével felajánlott ingatlanokat a NET Zrt. a magyar állam részére megvásárolja, és az eredeti tulajdonosnak és családjának határozatlan időre bérbe adja. Ezzel azok hosszú távú lakhatása is biztosítva van, a bérlőnek pedig arra is van lehetősége, hogy az ingatlant az államtól visszavásárolja.

A programba bekerült bérlők kedvezményes bérleti díj fejében maradhatnak saját ingatlanjukban. A fizetendő bérleti díj (az átlag jelenleg 10 300 forint) jóval alacsonyabb a korábbi törlesztőrészletnél, így a NET-programba bekerülők jelentős többsége számára már biztos megoldást jelent a lakhatásra. Akadnak azonban olyan bérlői is a NET Zrt.-nek, akik nem tudnak, vagy valamilyen okból nem akarnak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. Mindez azért problematikus kérdés, mert a NET-törvény értelmében a NET Zrt.-nek minden olyan bérlőjével szerződést kell bontania, aki hathavi összegű lakbérrel tartozik a társaságnak, vagy társasházi lakás esetén ilyen mértékű közösköltség-hátralékot halmoz fel.

Mivel a társaság a kezdetektől a programba bekerülő családok lakhatásának hosszú távú megoldásán dolgozik, a helyzet kezelésére a NET Zrt. kormányzati és civil szervezetekkel együtt intézkedési tervet dolgozott ki, és létrejött a NET-program keretein belül a Határozott idejű Bérleti Szerződés (HBSz) intézménye. Ennek lényege, hogy ha a NET Zrt. a bérleti szerződést bérleti díj vagy közös költség nemfizetése miatt felmondja, akkor felajánlja a bérlőnek egy 12, 18, 24 vagy 36 hónapra szól HBSz megkötésének lehetőségét. Ennek keretében az adósság rendezéséhez mentori szolgáltatást is biztosít fizetési nehézségeikkel küzdő bérlőinek a társaság. Ha a HBSz ideje alatt a bérlő rendezi tartozását, a szerződést meghosszabbítják. Lakhatásuk tehát biztosított hosszabb távon is, de az ingatlan visszavásárlásának jogát ez a kör elveszíti.

Nyíregyházától nem messze vagyunk egy faluban. Sándor nem járult hozzá, hogy eláruljuk az igazi nevét, hogy lefényképezzük az otthonát (ahogy cikkünk többi szereplője sem), és arra kért, hogy a települést se nevezzük meg.

Sándoréknak négy lányuk van. A legidősebb 21 éves, a legkisebb 10. A ház, ahol beszélgetünk, 2007-ben épült. Hitelből.

Devizahitelből.

Amikor a kölcsönt felvették, Sándor már jó ideje munkanélküli volt. 1993 óta. Előtte egy szövőgyárban végzett fizikai munkát. Mindig, amit kellett. Tizennégy évet húzott ott le. 4.55-kor szállt fel a buszra, majd Nyíregyházán vagy elkapta a nem túl sűrűn járó másik buszt, vagy gyalogolt 40 percet. Azt nem árulja el, hogyan vesztette el az állását.

Utána már csak a segély volt, majd a közmunka. Az asszony meg otthon volt a gyerekekkel.

– mondja Sándor.

A hitel és a saját ház lehetősége egy ügyintéző alakjában kopogtatott az ajtajukon. Sok ilyen vállalkozó járta a falvakat 8-10 éve.

Becsöngettek az emberekhez, és egy kávé fölött nagy lehetőségekről regéltek nekik.

Nyílt tekintetű, kedves, udvarias emberek. Fel sem merült senkiben, hogy nem mondanak igazat. Olyan ajánlatokat tettek, amikre nem lehetett nemet mondani. Az ügyintézés terhét pedig levették az emberek válláról.

Sándorékat az ügyintéző a saját kocsijával vitte be az egyik nyíregyházi bankfiókba.

Mindent megbeszélt a „bankosokkal”,

majd Sándorék orra alán tolta a papírokat.

Csak alá kellett írni őket, ez volt a legnagyobb erőfeszítés, amit a hitelért meg kellett tenniük.

Sándor utólag nem haragszik rá. „Tényleg nagyon rendes ember. És ő sem tudhatta, hogy stroke-om lesz, vagy hogy így megugrik a törlesztő.”

Hatmillió forintot vettek fel, és ehhez jött még négymillió forint szocpol a gyerekek után.

Tisztességes házat húztak fel belőle.

Kívülről sem csúnya, odabent szép csempe fedi a konyhapadlót, a falakat kellemes színűekre vakolták. A bútorokon viszont látszik a nélkülözés. Összemancsolt, ősöreg Grundig tévé, kétkazettás minihifi, videomagnó, vaskos puha ülőgarnitúra, innen-onnan összeszedett szekrények. Mindent valamilyen rongy fed. A tévé alatti szekrényt megsárgult konyharuha, a kanapét ilyen-olyan színű vaskos takarók. A fakó függönyről nem lehet megmondani, hogy milyen színű volt eredetileg. A kertben felfújható, térdmagasságig érő medence áll sárgászöld vízzel tele.

Odabent viszont tisztaság van. Az ember rossz érzés nélkül veszi le a cipőjét az előszobában, és Sándoron meg a lányokon is tiszta ruha van. Fázni sem szoktak télen. Vegyes tüzelésű kazánjuk van, valami mindig jut bele. A két legidősebb lány péknek tanult. „Szóval kenyerünk az lesz. Ha!” – mondja a férfi.

Munkát viszont nem találtak a lányok,

így az idősebb most egy parkgondozói képzésnek is nekiugrott.

Nem volt könnyű fizetni a törlesztőt a két közmunkásbérből, de Sándorék győzték, amíg meg nem ugrott.

31 ezerről 44-re, majd 55-re.

Sándor napjai elég unalmasak lettek. Várja, hogy bejegyezzék, mint rokkantnyugdíjas. Reggel beveszi a 15 tablettából álló gyógyszeradagját, reggelizik, azután leül a tévé elé. A híradót nézi, meg a Walkert. Délután már a kert nagy része a ház árnyékába kerül, ilyenkor kiül a tökök és a krumpli közé, és a krumplibogarakat hessegeti a lábáról.

Napszámosok kapálni indulnak egy dohányföldre. A kép illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Napszám vagy közmunka

„Itt még mindig kiülnek az emberek az utcára esténként. Nézze csak a lócákat” – mutatja a kísérőnk, miközben Kisvárda felé hajtunk a falvakon át. És tényleg. Majd minden kerítés előtt ott egy kis pad. A falvak általában takarosak.

Sándorék esete nem egyedi. Rengeteg család vett fel úgy devizahitelt, hogy csak nagy nehézségek árán tudták csak törleszteni. A történeteiket általában két fordulópont tette drámává.

A megugró törlesztők és valami váratlan esemény.

Stroke vagy valami más egészségügyi megroppanás, egy új kocsma nyílt az utcában, és az árversennyel kivéreztette a család presszóját, uzsorakamat, börtönbe kerülő férj, de olyan asszonnyal is találkoztunk, akinek

a huszonéves lánya meghalt külföldön, és 1,3 millió forintjukba kerül hazahozni a testét egy koporsóban, amit a Ferihegyen még 40 ezer forintra meg is vámoltak.

Nyíregyházán még úgy-ahogy akad munka. A városban és tőle pár buszmegállónyira még van esélyük az embereknek, hogy felvegyék őket valahová.

A falvakban lakók számára viszont egész egyszerűen nincs munka, ha nem számítjuk a napszámot meg a közmunkát.

Az előbbivel az a baj, hogy csak pár hónapig van rá szükség. A földeken főleg a dohány körül szorgoskodnak a szerencsések, van még kukorica és szilva is. A híres szabolcsi almának viszont már leáldozott. A legtöbb fát kivágták, vagy sorsára hagyták. Általában napi 4-5 ezer forintot fizetnek a napszámosoknak.

A közmunkával meg az a baj, hogy keveset fizet, és hogy az emberek valahogy beleszocializálódnak. Ha van is lehetőség továbblépni, nem nagyon élnek vele. „Valamiért félnek továbblépni. Úgy érzik, hogy kockázatot vállalnak.

– meséli a kísérőnk.

Nem segít a helyzeten, hogy az emberek nagyon röghöz kötöttek. „Lenne munka a Dunántúlon. De nem hajlandóak elköltözni. Ilyeneket mondanak, hogy én itt születtem, itt ismerek mindenkit. Vannak olyanok, akik évek óta nem tették ki a lábukat a saját falujukból. Röghöz kötöttek, na.”

Sándorék is ilyenek. Ragaszkodnak a házhoz, amit az apa a saját két kezével, de nem a saját pénzén épített, bár nem biztos, hogy sokáig maradhatnak. A ház már nem az övék, hanem a magyar államé. Sándorék ugyanis a Nemzeti Eszközkezelő (NET) adósmentő programjának utolsó utáni mentőövébe kapaszkodnak.

Hogy fedél maradjon a fejük felett

A NET megvásárolja az eladósodott hitelesek házait, lakásait, akik utána kedvezményesen, átlagosan 10 ezer forint körüli összegért bérelhetik azokat határozatlan ideig, miközben a bankok megkapják az államtól a követelésük egy részét.

A folyamat úgy néz ki, hogy az adósoknak kell felajánlaniuk a házukat, lakásukat. Ezt a bankon keresztül intézik. A banknak kell megállapítania, hogy az adós hitelszerződése, szociális helyzete és ingatlana megfelel-e a jogszabályi követelményeknek. Ha ez rendben van, akkor továbbítja a felajánlást az Eszközkezelőnek. Ők (illetve a velük szerződésben levő MÁV) kimegy, és megnézi, hogy az ingatlan műszaki állapota rendben van-e, azaz „lakhatásra alkalmas”. Ha igen, aláírhatják a szerződést.

Innentől a lakás már az államé, a korábbi tulaj pedig bérlőként élhet benne tovább. Ez egy háromoldalú áldozatvállaláson alapul. Az adós lemond az ingatlan tulajdonjogáról, a bank elengedi a tartozás egy részét, a NET pedig kifizeti a (banki) követelést csak részben fedező vételárat.

Az adósoknak jogukban áll visszavásárolni az így bérelt ingatlant. Eddig mindössze 100-an éltek a lehetőséggel a 25 ezerből – ennyi ingatlant vett ugyanis meg eddig a NET.

A NET-program számokban

A program indulásától számítva 2016. június 30-ig 35 891 ingatlant ajánlottak fel a NET-nek. A törvényi előírásoknak megfelelő szándéknyilatkozatok alapján 24 711 ingatlant már megvásárolt a NET Zrt., 3097 kérelmet műszaki tartalom, illetve egyéb okok miatt utasítottak el. A befogadott szándéknyilatkozatok száma alapján hozzávetőleg 148 ezer személy lakhatása oldódott meg, hiszen a végrehajtási eljárások a szándéknyilatkozatok beérkezésétől szünetelnek. A teljes program 2017-es zárásáig a 35 ezer ingatlan megvásárlásával összesen nagyjából 155 ezer ember lakhatását biztosíthatják.

A bérlők átlag 8 millió forint hiteltartozás megfizetése alól mentesültek.

A programba bekerült bérlők által fizetett kedvezményes bérleti díj jelenleg átlagosan 10 300 forint. Ez a korábbi törlesztők, illetve az önkormányzati bérlakások bérleti díjához képest mérsékelt összeg. Az eddig kiszámlázott bérleti díjak 91 százalékát már befizették a bérlők, és a késők is túlnyomórészt 1-2 hónapos technikai csúszásban vannak.

Az ingatlanokban általában többgyerekes családok laknak. A legtöbb felajánlás az ország északkeleti részéből és Pest megyéből jön, a nyugati részekről nagyon kevés érkezik.

Egy napszámos Virginia-dohánypalántákat készít elő ültetéshez. A kép illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

Kihívások

A vásárlások, az első néhány hónap buktatóit követően, évek óta olajozottan zajlanak – tudtuk meg Ferenczhalmy Zsófiától, a NET Zrt. kommunikációs munkatársától. A program első komoly újragondolása akkor vált szükségessé, amikor a hat hónapos bérletidíj-elmaradások elkezdtek megjelenni. (Ha a bérlőknek hathavi lakbérelmaradása, illetve hathavi közösköltség-elmaradása halmozódik fel, a NET-nek jogszabályi kötelessége felmondani a szerződést.) „Az állam nagyon sok pénzt rakott a NET-programba, és láthatóvá vált, hogy vannak olyan családok, akik további segítség nélkül nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel.”

Kiderült ugyanis, hogy

vannak olyanok, akik sokkal bonyolultabb helyzetben vannak, mint egy elúszott hitel.

Ezek a családok sokfelé eladósodtak, sokan vesztették el a munkájukat. Voltak, akik betegségekkel küzdöttek. Bár a bérlők túlnyomó többsége rendesen fizeti a lakbért, nincs jelentős elmaradása, fokozott figyelmet kellett azokra fordítani, akiknek a tartozása elérte a felmondást eredményező 6 hónapot.

Hogy mégse kelljen őket egyből az utcára rakni, előálltak egy második fázissal. Itt már a bérlőkkel nem határozatlan időre, hanem 1, 2 vagy 3 évre kötnek szerződést. Azaz a bérlők kaptak némi haladékot egy határozott idejű szerződés (HBSz) formájában. Ha a HBSZ lejártáig nem rendezik a helyzetüket, költözniük kell. Olyan ez, mint egy ketyegő óra a fejük fölött.

Eddig mintegy 1000 család került ilyen helyzetbe, de többségük bérleti szerződése már ismét visszaalakult határozatlan idejűvé.

Ők viszont ezzel már eljátszották a visszavásárlási jogukat.

Sándorék is így vannak ezzel. Most már ketyegő órával a fejük felett próbálnak farigcsálni az adósságukból. Nem akarnak elköltözni.

Szegényes étkezés Forrás: MTI/Balázs Attila

Üres a hűtő

Ica és a fia költöznének, de nem tudnak. Magas a rezsi, és van egy fölösleges szobájuk. Egy kisebb helyen is jól ellennének. De a lakást nem adhatják el, mert már nem az övék, és nem is lesz az.

Teljesen sötét van. A rolók lehúzva, de a biztonság kedvéért a vaskos függönyöket is behúzták. Ica néni napszemüvegben nézi a tévét a sötétben, valami kosztümös film megy, nemesek teázgatnak, és egy bánya tulajdonjogáról beszélgetnek. A dohányzóasztalon nagy a rendetlenség. Bögrék, gyógyszeres dobozok és mindenféle limlom borítja. Egy ventilátor megy a tévé mellett maximális fordulatszámon, de nincs esélye a lakást megtöltő, meghatározhatatlan szag ellen.

Ahogy a tévé zajának sincs a kártyás villanyóra pittyegése ellen.

Ez a szerkezet segít a lakóknak abban, hogy ne ússzanak el a rezsivel.

Az a lényege, hogy a kártyára feltöltenek egy adott összeget. Amikor a villanyóra érzékeli, hogy az áramfogyasztással elérték a keret határát, pittyegni kezd.

Egy kisvárdai lakótelepen vagyunk. Négyemeletes, lerobbant, szürkészöld épületek, az ablakokban egyforma, koszosfehér rolók. Az épületből itt-ott úgy állnak ki az antennák, mint valami csápok. A házak előtt gyümölcsfák állnak, de látszólag nem nagyon legelik le róluk a sárga szilvát. Pocsolyák mindenhol, a szomszédos iskolaudvaron rozsda borítja a kézilabdakapuk vasát.

Ica néniéknek presszójuk volt. Jól is ment, amíg nem nyílt velük szemben egy kocsma. Onnantól pár hónap, és tönkrementek.

1994-ben húzták le a rolót, Ica néni a zárás napján agyvérzést kapott. Azóta ott ül a lakásban, a fia ápolja, és ennek fejében kap huszonvalahányezer forint ápolási díjat az államtól, meg dolgozgatott néha egy húsfeldolgozó üzemben.

A hitelt 2007-ben vették fel. A tévében láttak egy reklámfilmet, és elsétáltak a bankba, ahol mindenki nagyon kedves és segítőkész volt.

Szabad felhasználású kölcsönt vettek fel lakásfelújításra. A törlesztőt ki tudták izzadni, amíg nem ugrott meg havi 86 ezer forintra.

Amikor már nagy volt a baj, el akarták adni a lakást, volt is rá jelentkező, de csak 4 millió forintot kínált érte. A tartozásuk ugyanakkor 3,8 millióra rúgott. Így nem mentek bele az üzletbe.

Ica néninek sok baja van. Asztma, cukorbetegség, pikkelysömör. Úgy hadarja, hogy a felét se bírjuk lejegyzetelni. A lábai egészen kékek az erektől. A lépcsőn már régóta nem tud lemenni, lift meg nincs a házban. Idebent mászkál csak néha bottal, de az is nagyon megerőltető neki. Főzni is csak úgy tud, hogy osztja az utasításokat, és a fia csinál mindent. Már ha van mit főzni, de ez ritka.

„Mutatok valamit” – mondja a hölgy, és talpra kecmereg. Megteszi a 10 méteres távot a kis kerengőben álló hűtőhöz. Innen rálátunk a konyhára. Egy rezsó áll a közepére tolva. Koszos edények halmai mindenhol. A sarkokban pókhálók feszülnek, és porhalmok állnak. Amikor odaér, szuszogva kifújja magát, és kinyitja az ajtót.

A hűtő teljesen üres.

„És akkor mit esznek?” – kérdezzük döbbenten.

„Kaptam kölcsön párszáz forintot egy ismerősömtől” – mondja Ica néni fia. Pólót visel, rövidnadrágot, és papucsot. „Abból vettünk 10 deka olasz felvágottat.”

Ica néni és a fia mellett van még valaki velünk a lakásban. Jászai Erika, a Református Szeretetszolgálat mentora. Amikor valaki megköti a végső mentőövnek számító HBSz-t, abba is beleegyezik, hogy együttműködik a „kijelölt segélyszervezetekkel”. Két szervezet mentorálja őket, a Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat.

Fontos, hogy a mentor nem halat ad, hanem hálót Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem halat! Hálót!

„Nem az a cél, hogy elvegyük az önállóságukat, hanem hogy megerősítsük őket, és hogy a

– mondja Lutár Balázs, a Református Szeretetszolgálat szociális programvezetője. A szervezet budapesti központjában beszélünk vele, az egész olyan, mint valami stratégiai parancsnokság. A falakon térképek, az íróasztalokon papírhalmok és mindenfelé dobozhalmok emelkednek.

Amikor a mentorok megkapják a listát, először találkozót egyeztetnek a bérlővel. Ott az első dolguk, hogy átbeszéljék a családdal magát a HBSz-programot. Itt már vannak kihívások. A családnak végtére is egy idegent kell a háztartásába és a magánszférájába engednie.

A mentorok persze elmagyarázzák a szeretetszolgálat szerepét az ügyben. „Azért vagyunk, hogy a HBSz-hez vezető helyzetet segítsük megoldani. Hogy feltárjuk az okokat, és hogy feltérképezzék a kötelezettségek teljesítését nehezítő körülményeket. Azt, hogy milyen egyéb hátralékok vannak, amik befolyásolják a teljesítőképességet, a végrehajtásoktól a magánszemélyeknek való tartozásig.”

A mentor munkája két síkon zajlik, egy pénzügyin és egy emberi kapcsolatin („életviteli” – fogalmazott Lutár).

Ez utóbbi egyébként a szociális munka egyik klasszikus területe. Az ember-ember és az ember-intézmény kapcsolatokban próbál segítséget nyújtani. A mentor elemzi a kapcsolódási sérüléseket. Van, hogy a férj és a feleség között annyira megromlott a viszony, hogy egyáltalán nem is beszélnek egymással. Van, hogy már el is váltak, de kényszerből még mindig egy fedél alatt élnek. Van, hogy az egyikük nem ad bele a közösbe, vagy elviszi a pénzt otthonról. Az is megesik, hogy a családban van nagykorú fiatal, aki már nem tanul, de dolgozni sem dolgozik.

Ilyen esetekben

a mentornak abban kell segíteni, hogy mindenki megtalálja azt a szerepet, amiben a családnak segíteni tud,

és abban, hogy az illető be is tudja tölteni a szerepet. Így lehet ösztökélni a munkaerőpiacra való belépést vagy az iskolapadba való visszaülést, a szakmatanulást. „Ezek a dolgok nem történnek csak úgy meg egyik napról a másikra” – mondja Lutár. „Rengeteg munkát kell ebbe a folyamatba a mentornak befektetni.”

Fontos, hogy, ahogy mondják, a mentor nem halat ad, hanem hálót. Az ő dolga a problémák feltárása és a megoldáskeresés menedzselése.

De a családnak kell összefognia, együtt dolgoznia, és egy irányba indulnia,

hiszen az ott élők érdeke, hogy a lakhatás megmaradjon.

A mentor persze az intézményekkel fenntartott viszonyban is segíthet, hogy például a család hozzáférjen valami önkormányzati támogatáshoz. Ezt több dolog is gátolhatja: a család nincs jóban a hivatallal, vagy az önkormányzat nem ismerte jól a család helyzetét. Az is megesik, hogy az adósok azért nem mennek el a hivatalba segítségért, mert szégyellik a helyzetet, amibe kerültek.

„Rengeteg irányból lehet plusz erőforrást bevonni, hogy egy családot kimozdítsunk a mélypontról. Az emberek viszont sokszor nem gondolják végig, hogy hova nyúlhatnak, vagy nincs bátorságuk kérdezni, utánajárni” – mondja Lutár.

A mentor általában közvetít a felek között. Erősíteni próbálja a család helyzetét, összefoglalni mindazt, amivel rendelkeznek, próbál segíteni a családtagoknak a közös hang megtalálásában. Figyelnie kell az egész térre, ami a családot körülveszi.

A családnak ott kell kezdenie, hogy összeírja az adósságterhet, és szembesül vele.

Ez triviálisnak tűnik, de sokszor egy mentor kell hozzá, hogy elővegyék a leveleket.

Nem egyszer tele vannak a fiókok felbontatlan borítékokkal.

Elő kell venni őket, és összegezni, hogy mikor jöttek, milyen kötelezettségek vannak bennük, milyen határidőkkel, és írni egy listát, egy adósságrendezési tervet.

Ebben a tervben ott kell legyen a háztartást terhelő adósság egésze, a várható bevételek és a rendszeres kiadások is. Nagyon fontos, hogy a család szembenézzen a problémával, és hogy számba vegye a lehetőségeit. Ha pedig a terv megvan, le lehet ülni a hitelezővel egyezkedni, legyen az közüzemi szolgáltató vagy bank.

Olyan egyességet kell elérni, ahol a hitelező is érzi, hogy kap valamit, ugyanakkor nem terheli le vészesen a családi költségvetést, hogy a család egyáltalán tudjon tovább létezni, és persze az ingatlanban maradni.

Kártyás villanyórák egy ház falán Forrás: MTI/Vajda János

Esetmenedzser

„A lakhatás alapszükséglet” – mondja Lutár. „Ha megszűnik, könnyen elindulhat a család szétesése. És ez nemcsak rájuk ró terheket, hanem a szociális ellátórendszerre is.”

Az adósságrendezési terv mellett szükség van egy cselekvési tervre is. Ebben olyanok vannak, mint pl. egy támogatás ügyintézése, regisztráció a munkaügyi központba stb. Fontos, hogy

a mentor nem utasít, nem parancsol.

Ő inkább csak egy palettát hoz a különféle lehetőségekből, amiből a család kiválaszthatja azt, ami nekik megfelelő.

„A család szükségletét kell összehangolni a mi szakmai nézőpontunkkal” – mondja Lutár. „De mi nem a család helyett dolgozunk, hanem velük közösen. Nagyon fontos, hogy ők motiváltak legyenek, és hogy azt az energiát, amit bele tudnak tenni, tegyék is bele, legyen bármilyen kicsi is. Ez az ő életük, és mi nem tudjuk átvállalni a felelősséget.”

Ehhez persze bizalmi légkörre van szükség, amihez egy találkozó édeskevés. Az elején valamivel sűrűbb találkozásokra van szükség a szerződéskötés meg a tervek kidolgozása miatt, de a mentorok nagyjából havonta egyszer jutnak el személyesen egy-egy családhoz, telefonon gyakrabban érintkeznek.

„Kell a bizalom. Kell, hogy értsék: mi velük vagyunk. Nem szabad, hogy valamiféle behajtó cégnek higgyenek minket. Persze nyilván törekszünk a lakhatás megőrzésére, aminek a legfontosabb pillére a bérleti hátralék rendezése” – mondja Lutár.

A kapcsolatot általában sikerül felvenni a családokkal. Itt nagyon minimális a lemorzsolódás. A Református Szeretetszolgálat jelenleg mintegy 160 családot gondoz. Néha az is megesik, hogy a család belevág a megállapodásba, mégsem találják meg velük a közös hangot. Ilyenkor az szokott lenni a leggyakoribb probléma, hogy a család nem elég együttműködő, nem akarják igénybe venni a szeretetszolgálat által kínált lehetőségeket.

Olyan is van, hogy a család nem csinál mást, csak a markát tartja.

Hogy a szeretetszolgálat vigyen ruhát, élelmet, fizessék be a csekkeket stb. A mentori szolgálat viszont nem erről szól, hanem arról, hogy képessé tegye a családokat a bajból való kimászásra.

A család problémáit nem a mentoroknak kell megoldaniuk, hanem maguknak a családoknak.

Van, hogy nehéz ezt megmagyarázni, de Lutár szerint az ilyen esetek száma is elenyésző, nem lehet több pár százaléknál.

„Nagyon megnehezül a munkánk, amikor ilyesfajta ellenállásba ütközünk. Sokszor nehéz a félreértéseket tisztázni, és ilyenkor a hangnem is eldurvulhat a mentorok felé. Utána nehéz segítő szándékkal visszamenni, de visszamegyünk, ha van együttműködési szándék. Van, akinek hiába mondjuk el újra és újra, hogy kik vagyunk, és mi a dolgunk. Van, aki képtelen felismerni, hogy neki is meg kell tennie a szükséges lépéseket.”

Itt fontos megjegyezni, hogy a szeretetszolgálat senkitől sem vár el erőn felüli munkát. Az a cél, hogy mindenki az erejéhez mérten tudja beletenni, amije van.

Azért kell közösen kialakítani ezt, azért kell neki aktívan részt vennie ezeknek a céloknak a kialakításában, mert pontosan az a lényeg, hogy eredményeket tudjon elérni, bármilyen kis vagy nagy lépés legyen az.”

A mentor tehát egyfajta esetmenedzser. Ő fogja össze azokat a szakembereket, akik a család körül vannak, pl. a családgondozóval, a polgármesterrel, a védőnővel, a közös képviselővel vagy az orvossal.

Húszezer forintért a pszichiátriára

Olyan is volt, hogy a szeretetszolgálat embere vitt be egy asszonyt a pszichiátriára. Ő ugyanis elveszített 20 ezer forintot, emiatt nem tudták kifizetni a bérleti díjat, ettől depresszióba esett, és egyáltalán nem evett.

Sokan hordoznak komoly terheket ezek közül az emberek közül.

Elkél a segítség, mert ezek a problémák továbbgyűrűznek az élet minden területére. Ezekre nincs megbízható tanulmány, de Lutár biztos abban, hogy a stressz komoly károkat tud okozni a testi és lelki egészségben. Ez pedig visszatükröződik a munkavégzési képességükben, a gyerekekkel való törődésben és az élet egyéb területein.

Összegyűjtött kukorica Forrás: MTI/Varga György

Bottal védett veteményes

Kisvárdától nem messze az egyik falu szélén, a szántóföldek mellett groteszk épület áll. A ronda szürke falak le sincsenek vakolva, a nyílászárók rohadnak, de az épületet jó állapotú, igényes tető fedi. Az ereszről egy amerikaizászló-mintás bokszzsák lóg. A kert ugyanilyen furcsa. A leharcolt babakocsik és kismotorok halma mellett takaros veteményeskert fekszik. Krumpli van ott, borsó, bab, cékla, paradicsom, uborka, sőt még egy barackfa is áll a kert végében.

– mondja az apa, aki cigarettával a szájában fest éppen zöldre egy gyerekszéket. A haja fekete, de a borostája ősz. Trikóban és rövidnadrágban van. Egy 3-4 éves kisfiú elmélyülten nézi őt közben. „Látja, amarra nincs kerítés, és bárki bejöhet. És be is jönnének, ha hagynám.”

Öt gyerekük van, de a legidősebb lánynak is van egy csecsemője, ők is velük laknak. A gyerek apja lelépett.

A családfő és a felesége is rokkantnyugdíjasok,

a nő neki is áll megmutogatni a hegeit. „Huszonhétszer műtöttek” – mondja az őszülő asszony. Az arca alapján hatvannak gondolná az ember, de a testtartásából látszik, hogy fiatalabb.

Odabent az ajtókat koszos lepedők helyettesítik, a padló beton, kivéve két szobát, amiben rusztikus, tölgymintájú laminált padlón sétálhatunk. A vakolat omladozik. A lerobbant, piszkos, innen-onnan összerakott konyhában egy modern, jó állapotú hűtőszekrény áll. Annyira illik a környezetébe, mint egy űrhajó. „A hűtőt a lányomtól kaptuk” – mondja az asszony.

Ők hárommilliót vettek fel, a nagy részét a tetőre költötték, de jutott belőle egy kályhára és kétszobányi laminált padlóra. Őket is egy utazó ügyintéző vitte el a bankba.

A szerződés aláírását előre el kellett próbálniuk, mert írástudatlanok.

Még azt is eljátszották, hogy hümmögve végigolvassák a papírost.

A havi törlesztő fokozatosan ment fel 17 ezer forintról 67 ezerre.

„Ha ezt előre tudom, akkor azt mondtam volna, hogy köszönöm szépen, de nem kérem a kamatos pénzt” – mondja az asszony.

Energiafűz-ültetvény Forrás: MTI/Bugány János

Dolgozna, ha hagynák

„Nem mindenki akar dolgozni, de azért sokan igen. De őket nem hagyják.” Ezt már Horváth Gyula mondja nekünk Nyíregyházán, az egyetlen riportalanyunk, aki névvel vállalta a szereplést.

Egy harmadik emeleti lakótelepi lakásban járunk. A telep első látásra (tényleg nincs jobb szó rá) idilli. A házak csupazöld parkot fognak össze, a tip-top játszótér és a kosárlabdapálya döng a gyerekzsivajtól. A panelházak élénksárgák vagy zöldek, és Tetris-szerű minták vannak rajtuk egymástól épphogy eltérő árnyalatokban. Az összképet csak a helyi zöldséges teszi komorabbá. Előtte a napernyő alatt izmos, trikót és aranyláncot viselő emberek cigarettáznak, és beszólogatnak a járókelőknek.

„A múltkor a 8 éves fiamat nagyon elverték odalent a játszótéren. Két nagyobb gyerek. Én itt voltam a kicsivel a lakásban. A Gyula meg nem volt itthon.”

Horváthék lakása tiszta, igényes, rendezett és takaros. A nappaliban a polcok hemzsegnek a plüssállatoktól, a tévében valami rajzfilm megy, a konyha és az ebédlő egy helyiségben van, egy mellig érő pult választja csak el őket egymástól.

„Sokat küzdöttem, amióta felvettem a hitelt” – mondja Gyula felesége. Még egyedülálló volt, két gyerekkel, amikor a hitelt felvette. Nem akart a szüleinél lakni, de lakást sem akart bérelni, hogy a „semmibe szórja a pénzt”. Saját otthont akart.

Bent az Electroluxnál, meg dinnyét árultam, meg paprikát szedtem.” Gyulával csak 2012-ben jöttek össze. Azóta már ketten vannak a lakás fenntartására.

Gyulának azonban hiába van 3 szakmája

(hegesztő, parképítő, nehézgépkezelő), ha nincs a Református Szeretetszolgálat, nem kapott volna munkát.

– meséli. „Érdekes, amikor vele mentem, egyből felvették” – tette hozzá Jászai.

Gyula most a közmunkások műszakvezetője, és mellette set-top-boxokat szerel be az egyik szolgáltató megbízásából.

Szerinte a legnagyobb baj a közmunkával, hogy határozott időre, pár hónapra vesznek fel embereket. „Azért 2-3 hónap alatt rá lehet jönni, hogy valaki rendesen dolgozik-e, vagy sem. Miért nem lehet nagyobb bizalmat adni azoknak, aki rendesen dolgoznak? Így mindenki folyton azon retteg, hogy 3 vagy 6 hónap múlva, amikor lejár a szerződése, újra kap-e munkát. És hogy mit ad enni a családjának, ha mégsem.”

Napszámos csemegekukoricát szed Forrás: MTI/Rosta Tibor

Nem kell mindenkinek saját lakás

„Ez az egész a fogyasztói piac következménye szerintem” – mondta Lutár Balázs. Az ügyfél egészen addig fontos, amíg aláírja a szerződést. És persze csak utólag derült ki, hogy miről is szóltak a szerződések, hogy mit is jelentett az apró betűs rész, ami persze úgy volt megfogalmazva, hogy ne legyen egyértelmű.

Lutár szerint az volt az egyik fő gond, hogy sokan úgy lettek lakástulajdonosok, hogy nem lehettek volna azok, mert nem volt meg az eredmény, ami ezt lehetővé tette volna. „De persze olyanok is voltak sokan, akiknél minden rendben látszott, és tényleg hitelképesek voltak, csak megszűnt a munkahelyük, megugrottak a törlesztőrészletek, és kész volt a baj. A bérlői kör több rétegből tevődik össze.”

Lutár szerint a felelősség egyformán terheli mindkét oldalt, a bérlőket és a hitelezőket is.

A hitelezőnek igenis fel kell mérnie, hogy az adott család milyen helyzetben van, milyenbe kerülhet. És a kockázatokra fel kell hívnia a hiteligénylő figyelmét.

„A lakásbirtoklás iránti vágy egy magyar társadalmi jellegzetesség. Az emberek birtokolni akarnak egy otthont. Pedig nem kell mindenkinek lakástulajdonossá válnia. Nem áll mindenki készen az ezzel járó kötelezettségek és felelősségek terheinek vállalására. De ahhoz, hogy ezt elfogadják, szükség lenne egy megbízható, biztonságot sugárzó állami vagy önkormányzati bérlakásrendszerre.

Ezt a véleményt erősítheti meg, hogy Sándor, Ica néni és a többiek is mind azt mondták, hogy azért akartak saját otthont, mert abban éreznék magukat hosszú távon biztonságban. A lakásbérlést mindig is bizonytalan, kockázatos dolognak tartották, amelynél az embernek mindig azon kell aggódnia, hogy holnap lesz-e fedél a fejük felett. A lakáshitelekkel szemben nem voltak ilyen fenntartásaik, főleg mert

a velük kapcsolatba lépő emberek meggyőzőek voltak.

Gátak a túlzott eladósodottság ellen

Az elmúlt években a hitelezés rendszere alaposan megváltozott: az adósságfékszabályok kidolgozásával a Magyar Nemzeti Bank mint a terület felügyeletét ellátó hatóság a túlzott eladósodásnak kívánt gátat vetni. Emellett a pénzügyi kultúra és a tudatosság fejlesztésében is aktív szerepet vállalt a jegybank, ahogy egyéb piaci szereplők is.

Az adósságfékszabályok (amelyekről bővebben itt érdemes tájékozódni) némi leegyszerűsítéssel a megvásárolni kívánt ingatlan árához és a fogyasztó jövedelmi viszonyaihoz mérten korlátozzák, hogy mekkora hitelt vehet fel, és mekkora törlesztési terhet vállalhat havonta a hitel iránt érdeklődő. Magánszemélynek - nem üzleti célú - ingatlan-jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hiteleknél, kölcsönöknél és pénzügyi lízingszerződéseknél - a hitelkérelem elbírálásakor a folyósítható összeg nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének meghatározott mértékét (ez forinthiteleknél 80 százalék). Továbbá ha a hitelfelvevő adós havi nettó jövedelme (vagy adóstársak esetén az összevont jövedelmük) nem haladja meg a 400 ezer forintot, akkor (forinthitelnél) a havi törlesztőrészlet legfeljebb a havi nettó jövedelem 50 százaléka lehet. (400 ezer forint fölötti nettó jövedelemnél a határ 60 százalék.)