Új iskolákat építenek

osztálypénz, iskola, tanterem Szabi cikkéjhez, gyerekek érkeznek a tantermükbe
Vágólapra másolva!
Országszerte 24 helyen tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és öt komplett iskola épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében – válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában azt írta: a köznevelési intézményekben a mindennapos testnevelés infrastrukturális feltételeinek megteremtését központi költségvetési forrásokból megvalósuló fejlesztések, továbbá európai uniós finanszírozású programok támogatják.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A 78 projektből álló Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program - amelynek megvalósítása 2015-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe került, a tervezésért és kivitelezésért felelős Nemzeti Sportközpontok közreműködésével - összértéke

38,7 milliárd forint,

amely teljes egészében központi költségvetési forrásból származik.

A tanteremfejlesztési program keretében eddig tíz beruházás készült el (Csanádpalota, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Győrújbarát, Nagykovácsi, Petőfiszállás, Sződ, Telki, Vácduka), a továbbiak előkészítése, kivitelezése folyamatban van.

A program részeként Budakeszin, Dunakeszin, Fertődön, Geszten és Izsákon komplett iskola épül.


A helyi igényekhez igazodva

új tornatermet adnak át 25 településen

(Andocs, Báránd, Bogyiszló, Csanádpalota, Dabas, Dunaalmás, Erk, Érd, Gárdony, Görgeteg, Hejőpapi, Jászfelsőszentgyörgy, Kaba, Kistarcsa, Konyár, Nagyberény, Nagyrábé, Nyírbogát, Pázmánd, Sárrétudvari, Szerep, Szomód, Tiszabő, Tiszatarján, Zichyújfalu), 18 helyen már megkezdődött a kivitelezés.

Tanuszodát építenek 24 helyen

(Abádszalók, Baktalórántháza, Balassagyarmat, Bélapátfalva, Budapest XI. kerület, Csenger, Derecske, Dunakeszi, Edelény, Enying, Fehérgyarmat, Füzesgyarmat, Gyál, Kemecse, Mezőcsát, Putnok, Sárbogárd, Sásd, Sümeg, Szob, Tokaj, Tolna, Törökszentmiklós, Vajszló), 18 esetben már szintén zajlik a kivitelezés.

A folyamatban lévő beruházások közül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon a tanuszoda-fejlesztésre vonatkozó vállalkozási szerződést április 11-én kötötte meg az építtető Nemzeti Sportközpontok és a nyertes kivitelező. A munkaterületet április 15-én adták át, jelenleg alapozási és szerkezetépítési munkálatok zajlanak - jelezte az államtitkár.

Forrás: BSIP/AMELIE-BENOIST / BSIP/Amelie-Benoist

A működő tanuszodák, tanmedencék korszerűsítése, felújítása, a nevelési-oktatási intézmények meglévő sportudvarának, sportpályájának, tornaszobájának, tornatermének felújítása, akadálymentesítése és felszereltségének javítása, eszközeinek bővítése mellett a regionális operatív programok keretében a 2007-2013-as támogatási időszakban két tornacsarnok és 27 tornaterem építése, 30 tornaszoba kialakítása valósult meg, továbbá 3 sportpálya épült - közölte Rétvári Bence.