Ötödével csökkent az álláskeresők száma

kivándorlás, munkanélküliség
Álláskeresők várakoznak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjában MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az álláskeresők száma 20,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a júniusi zárónapon 291,6 ezer álláskereső szerepelt, több mint 75 ezerrel kevesebb, mint 2015 júniusában.
Vágólapra másolva!

Az év hatodik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,5 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,2 százalék, közölte honlapján a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ).

Júniusban 42,1 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 14,7 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 13,7 százalékkal kevesebb volt.

Tovább csökkent az álláskeresők száma Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az álláskeresők 30,6 százaléka – 89,3 ezer ember – tartósan, több mint egy éve keresett már munkát, ez 16,6 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Júniusban az álláskeresők 11,7 százaléka, 34,2 ezer ember volt pályakezdő.

Az NFSZ adatai szerint az év hatodik hónapjában

148,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra,

36,3 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 49,2 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Majdnem 100 ezer állás maradt betöltetlen

A foglalkoztatók 42,8 ezer üres álláshelyet jelentettek be júniusban, ezek 53,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 22,7 ezer volt, amelynek túlnyomó része a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Júniusban összesen

138,3 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 98,8 ezer betöltetlen maradt.

Az év hatodik hónapjában több mint 3 ezer munkavállaló csoportos létszámleépítését jelezték a foglalkoztatók. Az elbocsátások az ágazatok közül főként a kiskereskedelmet és a feldolgozóipart, területileg pedig Veszprém megyét és a fővárost érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 5,5 százalékos volt a március-májusi gördülő negyedévben, ami azt jelenti, hogy

a 15-74 éves népességből 250,7 ezren voltak munka nélkül.

A ráta az előző év azonos időszakához képest 1,6 százalékponttal volt alacsonyabb.