Biztonságba menekülnek a befektetők

kérdés irány döntés tanácstalan pénzügyek befektetés megtakarítás hangulat kilátás
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a brexit utáni piaci rali sem hozta vissza az alapmenedzserek kockázati étvágyát. Egy felmérés szerint ugyanis a portfóliók készpénzszintjei 2001 óta nem látott magasságokba emelkedtek.
Vágólapra másolva!

Noha az S&P 500 index mintegy 8,5 százalékot erősödött a brexit-népszavazást követő mélypont óta, ez mégsem tudta lecsillapítani a professzionális befektetőket. A készpénzszintek ugyanis 5,8 százalékra emelkedtek a portfóliókban, ami júniushoz képest csupán enyhe bővülést jelent, de

a legmagasabb érték 2001 novembere óta

– idézi a CNBC a Bank of America Merrill Lynch kutatását.

A készpénzállomány emelkedése mellett ráadásul az is a biztonsági játékot erősíti, hogy a kutatás történetében még soha nem nyilatkozta ennyi válaszadó, hogy gondoskodtak a befektetések megfelelő fedezeti védelméről a kockázatok ellen.

Félelmek és korlátok

A félelem egyik fő oka feltehetően, hogy a befektetők úgy érzik, szűkülnek a globális pénzügyi kondíciók, noha 12 ezer milliárd dollárnyi kötvény forog negatív hozamokkal, az amerikai jegybank pedig feltehetően nem fog kamatot emelni 2017-ig.

A kutatásból az is kiderül, hogy rekord számú befektető véli úgy, a fiskális politika túlságosan korlátozó. Az pedig, hogy négy éve először súlyozzák alul a részvényeket, arra utal,

a fiskális lazítás fokozhatja a kockázatosabb eszközök erősödését

– hangsúlyozzák a bank elemzői.

Mintegy 15 éve nem volt ennyi készpénz a portfóliókban Forrás: Pixabay.com

Mindemellett az látszik, hogy a pozíciók az eurózónából, a bankoktól és a biztosítási társaságoktól áttolódtak az Egyesült Államokba, illetve az ipar, az energia, valamint a technológia területére.

Jöhet a helikopter

Ráadásul immáron az alapmenedzserek

39 százaléka számít arra, hogy az úgynevezett helikopterpénz stratégiája valósággá válik,

szemben a júniusi 27 százalékkal. Ez egy olyan jegybanki lépés, melynek során a központi bank pénzt nyomtat, a kormány pedig szétosztja azt. Ezzel szemben a „hagyományos" mennyiségi lazítás (QE) során a jegybankok kötvényvásárláson keresztül igyekeznek élénkíteni a gazdaságot.

Az egyetlen terület, amellyel kapcsolatban emelkedett a kockázatvállalási hajlandóság, a feltörekvő piacok térsége volt. Itt a részvénypiaci kitettségek 22 hónapos csúcsot ütöttek meg. Ezzel együtt az európai részvények először kerültek alulsúlyozásra az elmúlt három év során, míg a japán papírok az elmúlt három és fél év legalacsonyabb súlyozását érték el.