Milliárdokba kerül a jégverés

Szombathely, vihar, szupercella, eső, jég, jégeső
2016.07.13.
Szombathely, vihar, szupercella, eső, jég, jégeső 2016.07.13.
Vágólapra másolva!
Egymilliárd forintot is elérheti az a kár, amit a szerdai, csütörtöki viharok okoztak. Jégesővel, helyenként 100-120 kilométer/órás széllökésekkel érkezett meg Magyarországra a hidegfront. A viharokat követő kárbejelentések száma a becslések szerint meghaladhatja a 10 ezret.
Vágólapra másolva!

A kárbejelentések folyamatosan érkeznek a biztosító társaságokhoz, több cég is arról számolt be, hogy hétvégi munkavégzést rendelt el, illetve átcsoportosította kárfelmérőit az érintett területekre annak érdekében, hogy minél előbb rendezni tudja a károkat – írja a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Diónagyságú jég zúdult az ország nyugati felére Fotó: Nyugat.hu

A legtöbb bejelentés

Vas megyéből, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyéből, illetve a Balaton környékéről érkezett.

Kiemelkedően sok kárt jeleztek Szombathelyről, Pécsről, Kőszeg, Baja és Kiskunhalas környékéről, de a viharos időjárás több száz hazai települést érintett.

Milliárdos károkat okozott a vihar Forrás: MABISZ

Igen sok kárt okozott a lehulló, helyenként dió nagyságú jég: van olyan biztosító társaság, ahol a károk 90 százalékát jégverés miatt jelentették. A jégverés a tetőkben, a redőnyökben, a vakolatban okozott kárt. Sok helyen, mivel a tetők sérültek meg a lehulló jégdarabok miatt, az azt követő heves esőzések miatt beázás is történt. Számottevő károkat okoztak a villámcsapások is.

A MABISZ adatai szerint a 2015-ben az összes, több mint 710 ezer kárbejelentés közül csaknem minden hatodik káresemény a nagy erejű nyári viharokhoz volt köthető.

Szombathelyen is hatalmas károkat okozott a jégeső és a vihar Fotó: Nagylaki András / Nyugat.hu

A nyár hagyományosan a leginkább kárveszélyes periódusa az évnek. Az elmúlt öt évben évente átlagosan közel 115 ezer káresemény történt május elseje és augusztus vége között a biztosított lakossági ingatlanokban. A nyári viharok miatt éves átlagban közel 7,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosító társaságok.

A viharkárok miatt a tűzoltók majdnem ezerkétszáz alkalommal vonultak kidőlt fákhoz, leszakított elektromos- és távközlési vezetékekhez, villámcsapás okozta tüzekhez, megrongált háztetőkhöz, kéményekhez. A kárfelszámolás több helyen még pénteken is zajlik - közölte a katasztrófavédelem.