Merjen álmodni egy állást magának

kamat, hozam, kötvény, profit
bankjegy fizetési eszköz FOTÓ FOTÓTÉMA HASZNÁLATI TÁRGY húszezer forintos bankjegy papírpénz pénz TÁRGY tárgyfotó
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
Vágólapra másolva!
Ilyen sok üres állás még sosem volt Magyarországon. A legtöbb üres hely, közel 2600, a járműgyártásban van, de nagyon sok varrónőt és informatikust is keresnek. Összesen 36 ezer munkahely betöltetlen, a legtöbb Közép-Magyarországon van.
Vágólapra másolva!

Az előző negyedévhez képest kilencezerrel nőtt a betöltetlen álláshelyek száma. A feldolgozó-iparban az üres álláshelyek megfigyelésének kezdete óta eltelt közel egy évtizedben még soha nem volt ilyen magas az üres álláshelyek száma.

Nagyon sok cég pirossal kiemelt részben hirdeti az állásokat a honlapján. A most átadott Paskál strandra is uszodamestert, gyógymaszőrt, takarítónőt és pénztárost is keresnek.

A Lidl a 20 százalékos béremeléssel csábít Forrás: Origo

A Lidl honlapján is azt írják, csatlakozz hozzánk, 2016-ban már 20 százalékkal megemeltük a béreket. Az Aldi azt írja, heti 30 órás munkával havi bruttó 223 ezer forintot is lehet keresni.

Az Aldi 223 ezer forintos bruttóval vadássza a dolgozókat Forrás: Origo

A győri Audi –gyárba a cvonline.hu-n hirdetett állásajánlatok szerint legalább 80 embert keresnek. A szereldei munkatárstól egészen a műszakvezetőig. A KSH jelentése szerint a kereskedelem és a járműipar 3800 embert tudna azonnal felvenni.

2016 első negyedévében a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál 36 ezer, a költségvetési intézményeknél 14,5 ezer állás állt üresen.

Kilencezerrel nőtt a betöltetlen állások száma az egy évvel ezelőttihez képest, ez 33 százalékos növekedés.

Néhány példa:

  • adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területén majdnem 4 ezer betöltetlen álláshely
  • a versenyszférában a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél is több mint tízezer álláshely üres
  • a legtöbb üres álláshely a közép-magyarországi régióban van több, mint 18 ezer

A vasárnapi boltzár eltörlése sem segített

A KSH adatai szerint

a varrónő is régóta hiányszakmának számít,

ezért nem véletlen, hogy az üres álláshelyek aránya a textil, ruházati ágazatban is rendkívül magas. Úgy tűnik a betöltetlen állások száma a vasárnapi boltzár eltörlésével sem csökkent - írtja a KSH jelentése.

A versenyszférával ellentétben

a költségvetési intézményeknél az utóbbi években nem nőtt a betöltésre váró álláshelyek száma,

viszont jelentősen átrendeződtek az arányok. A költségvetési intézmények üres álláshelyeinek száma a közigazgatás, védelem területén stagnált, az oktatásban egy év alatt 1,4 ezerrel csökkent, a humán egészségügy és szociális ellátásban viszont nagyjából ugyanennyivel nőtt.

A versenyszféra üres álláshelyeinek mintegy fele Közép-Magyarországon van. A betöltetlen álláshelyeket vizsgálva a dobogó második helyén a Közép-Dunántúl áll, a legkevesebb betöltésre váró állás hely a Dél-Alföldön volt, itt száz álláshelyre 1,2 üres jutott.

Emelkedtek a bérek

A munkaerő-kiválasztással, toborzással és közvetítéssel foglalkozó Hays magyarországi rendszerének 83 ezer tagja van.

A Hays idei bérfelmérése szerint a munkavállalók 47 százaléka elégedett a saját fizetésével, míg 44 százalékuk kevesli – érdekes, de a válaszadók 9 százaléka nem tudta eldönteni ezt a kérdést.

Forrás: MTI/Oláh Tibor

Ötből négy munkavállalónak változott a bére 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest, és a többségnek nőtt a bére, ahogy az alábbi infografikán is látható:

A válaszadók 64 százaléka az idei évre is fizetésemelést vár, míg 81 százalékuk szerint a karrierjük is jó irányba mozdul majd el.

Egészségügy vs. biztosítósok

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nem a kereskedelemben a legalacsonyabbak a bérek, pedig sokan azt gondolják. A szállodaiparban, vendéglátásban 155 ezer, a mezőgazdaságban 194 ezer, az építőiparban 200 ezer forint a bruttó átlagkereset.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél 253 800 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak 511 100 forint, a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók pedig alig keresnek többet 150 ezer forintnál.