Bekerült a jegybank képviselője a takarékok igazgatóságába

Bártfai-Mager Andrea, az MNB monetáris tanács tagja, új MNB-alelnök
Vágólapra másolva!
Lemondott a takarékszövetkezeti integrációs szervezet igazgatósága és felügyelőbizottsága. Az új tisztségviselőket a július 18-ai közgyűlésen választhatják meg, addig a jelenlegi testületek folytatják a munkájukat. A szervezet alapszabályába átvezették az integrációs törvény változásait, és rögzítették az alapszabályban, hogy az igazgatósági üléseken a jegybank képviselője állandó meghívottként, tanácskozási joggal vesz részt.
Vágólapra másolva!

Július 7-én lemondtak tisztségükről a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai – mindezt a szervezet 2016. július 8-án tartott közgyűlésén jelentették be.

A SZHISZ új tisztségviselőinek megválasztására a szervezet július 18-ára összehívott közgyűlésén kerülhet sor.

A SZHISZ július 8-ai közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet alapszabályának módosítását, tájékoztat közleményében a SZHISZ.

Átvezették a változásokat

Az Integrációs Szervezet július 1-jén kezdődő, majd felfüggesztett, július 8-án folytatódó közgyűlésének összehívására eredetileg azért került sor, mert az SZHISZ-nek 30 napon belül át kellett vezetnie alapszabályába az integrációs törvény 2016. június 9-i hatállyal történt módosításából eredő változásokat.

Az SZHISZ közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet alapszabályának módosítását. Az alapszabályban átvezették az integrációs törvény módosításából eredő változásokat, mindemellett az SZHISZ igazgatóságának javaslatára – a felügyelettel való együttműködés kiszélesítése érdekében –

az alapszabályban rögzítették, hogy a szervezet igazgatóságának ülésein a Magyar Nemzeti Bank képviselője állandó meghívottként, tanácskozási joggal vehet részt.

Július 18-án lehet új igazgatóság

A közgyűlésen nem vettek napirendre személyi kérdéseket, a szervezet új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására az SZHISZ július 18-ára összehívott közgyűlésén kerülhet sor. Az SZHISZ jelenlegi igazgatósága és felügyelőbizottsága az új tisztségviselők megválasztásáig folytatja munkáját.

Lezárult egy szakasz

A közgyűlésen felszólaló Bártfai-Mager Andrea postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos azt mondta, lezárult egy szakasz az integrációs folyamatban. Elmondta, hogy

az integráció értékeire alapozva a jövő héttől stratégiaalkotó munka kezdődik a kormánybiztosságon,

amely során áttekintik azon területeket, amelyek nem megfelelően működnek, vagy további fejlesztésre szorulnak.

Bártfai-Mager Andrea szerint lezárult egy korszak Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A szeptember 15-éig tartó munkában a kormánybiztos számít az integráció minden tagjának és az integráció központi szerveinek aktív közreműködésére. A takarékszövetkezeti integráció továbbépítésének célja, hogy a szektor hagyományaira és az integráció értékeire alapozva egy olyan pénzügyi csoport épüljön, amely meghatározó szerepet tölt be a lakosság és a kis- és közepes vállalkozások pénzügyi igényeinek kiszolgálásában – mondta Bártfai-Mager Andrea.