Eltűnik a MÁV Cargo-ügy lobbicége

Vágólapra másolva!
A napokban törölték az adószámát a Geuronet Bt.-nek, amely a MÁV Cargo-privatizáció kétmilliárdos sikerdíjáról lett közismert - számol be szerdai számában a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Az újság felidézi: a Format osztrák hetilap hozta nyilvánosságra, hogy a Rail Cargo Austria elnökségi tagja, Gustav Poschalko 2007 júniusában megbízási szerződést kötött a Geuronet Bt. budapesti céggel, illetve annak képviselőjével, Gulya Andrással, amelyben

a MÁV Cargo vételárának 1,75 százalékát (ez utóbb 6,6 millió eurónak bizonyult) ígérte oda sikerdíjként.

Az ügyben Ausztriában indult büntetőperben - amelyben az osztrák tehervasút akkori vezetőjét első fokon felmentették a hűtlen kezelés vádja alól - azon folyt a vita,

végzett-e érdemi tevékenységet Gulya András, a Geuronet Bt. résztulajdonosa.

A MÁV vezetői a hír nyilvánosságra hozatala után tagadták, hogy bármiféle kapcsolat állna fenn a Geuronet Bt. vagy Gulya András és a vasúttársaság között. Az akkori SZDSZ-es közlekedési államtitkár, Garamhegyi Ábel elismerte, hogy 2007-ben fogadta - a MÁV Cargo iránt érdeklődő többi pályázó mellett - a végül nyertes Rail Cargo Austria vezetőit, és tárgyalt velük a MÁV Cargo küszöbön álló privatizációjáról.

Akkor találkozott a Geuronet Bt. képviselőjével, Gulya Andrással, aki tolmácsként érkezett a küldöttséggel.

A Die Presse egykori tudósítása szerint az osztrák ellenzéki pártok 2011 elején vizsgálóbizottságot hoztak létre a MÁV Cargo-üzlet miatt. A jelentés felveti annak gyanúját, hogy kenőpénzt fizettek egyes magyarországi szereplőknek, akik egy részét visszajuttatták egy osztrák pártnak - írja az újság.