Felmentették a MÁV Cargót megszerző cégvezetőt

Vágólapra másolva!
Felmentő ítélet született az ausztriai St. Pölten bíróságán a Rail Cargo Austria korábbi ügyvezetője hűtlen kezelési ügyében. A vád szerint úgy fizetett a cég egy magyar bt.-nek 6,6 millió eurót a MÁV Cargo megvásárlása kapcsán, hogy az nem nyújtott ellenszolgáltatást.
Vágólapra másolva!

A MÁV Cargo megvásárlása ügyében nyomozó osztrák ügyészség két éve, 2014 júliusában emelt vádat hűtlen kezelés miatt az osztrák szövetségi vasút, az ÖBB teherszállító leányvállalatának több egykori vezetője ellen – írja a Magyar Idők.

A MÁV korábbi üzletága, majd leányvállalata, a MÁV Cargo 2008-ban került az osztrák állami cég tulajdonába. A 2007-ben indult, többfordulós privatizációs folyamat idején kötött sikerdíjas szerződést a Rail Cargo Austria vezetőjeként Gustav Poschalko a Geuronet Bt. egyik tulajdonosával, Gulya Andrással. A sikerdíj a vételár - amely végül 102,5 milliárd forint lett - 1,75 százalékáról szólt.

Az összeg - 6,6 millió euró - 2009 januárjában meg is érkezett a lobbicég számlájára.

A lap idézi a Die Presse tudósítását, amely szerint a bíróság első fokon - nem jogerősen - hozott ítélete szerint Gustav Poschalko nem bűnös hűtlen kezelésben. A vita arról folyt, hogy nyújtott-e a Geuronet Bt. valódi ellenszolgáltatást a sikerdíj fejében a Rail Cargo Austria számára. Az ügyész elmarasztaló ítéletet kért, mert

szerinte nincs nyoma, hogy a magyar lobbicég hasznos tevékenységet végzett volna.

A védő szerint olyan „gyors információkat” adott telefonon és elektronikus levélben, ami indokolttá tette az alkalmazását.

Magyarországon is foglalkoztak a Cargo ügyével: a Nemzeti Nyomozó Iroda befolyással való üzérkedés gyanújával ismeretlen tettes ellen, fokozott ügyészi felügyelet mellett nyomozott 2008–2009-ben.