A sport és az oktatás támogatására figyel idén a Huawei

hármas kep huawei
Vágólapra másolva!
A veszprémi férfi kézilabdacsapat támogatója lett a Huawei Technologies, amely ma bejelentette, hogy kiterjesztik a magyarországi társadalmi felelősségvállalásukat. Szélesítik az együttműködést a férfi vízilabda-válogatottal is. Lezárták az ötéves, egyetemistáknak szóló ösztöndíjprogramjukat, és ismeretterjesztő előadásokat tartanak általános és középiskolákban.
Vágólapra másolva!

A Huawei Technologies 86 százalékos növekedéssel 67,5 milliárd forintos árbevételt ért el 2015-ben Magyarországon. Karish Cui, a Huawei Technologies technológiai igazgatója a vállalat mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, ez tette lehetővé, hogy kiszélesítsék a hazai társadalmi felelősségvállalásunkat.

Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Karish Cui, a Huawei Technologies technológiai igazgatója és Lékai Máté, a veszprémi férfi kézilabdacsapat, valamint a magyar válogatott irányítója a mai sajtótájékoztatón Forrás: Huawei

A Huawei világszerte a távközlés, az informatikai képzés és a sport területét szponzorálja. Ma az utóbbival kapcsolatban tettek két bejelentést: a Veszprém férfi kézilabdacsapatának lett a támogatója a cég. Lékai Máté, a csapat (és a magyar válogatott) irányítója azt mondta, nyugodt körülményeket biztosít a Huawei támogatása, amely lehetővé teszi például azt is, hogy

jövőre újra megpróbálják, amihez most is nagyon közel voltak: megnyerni a BL-döntőt.

A Huawei kibővítette a magyar vízilabda válogatottal kötött megállapodást is. Benedek Tibor szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón elmondta, hogy

persze a győzelemhez az kell, hogy a játékosok jól ússzanak és gólt dobjanak,

de mindehhez nagy segítség a Huawei támogatása, az edzéseken is használják a technológiát, a kiszélesített együttműködéssel pedig még több tehetséges vízipólózó gyerekkel foglalkozhatnak az utánpótlás-nevelésben.

A Huawei 2014 óta kiemelten foglalkozik a sportszponzorációval, az AC Milan, az Arsenal, az Ajax, az Atlético de Madrid, a Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund is a támogatott csapatok között van.

A Huawei 2011 óta összesen 250 millió forintot fordított a hazai felsőoktatás támogatására, amely keretében a vállalat 108 fiatal szakember képzésében vállalt részt az elmúlt 5 évben. Egy héttel ezelőtt például a győri Széchenyi István Egyetemmel írtak alá egy hosszú távú együttműködést a távközlési képzés támogatásáról. A vállalat öt éve alapította meg „A Holnap Innovatív Vezetői” nevű ösztöndíjprogramját, évente 15 diák kapott egyszeri, 2000 dolláros (átszámítva több mint fél millió forint) támogatást. A Corvinus és a Műegyetem diákjai közül választották ki az ösztöndíjasokat, a mai sajtótájékoztatón lezárták a programot, a fiatal szakemberek emlékplaketteket kaptak.

A Huawei idén tovább bővíti a hazai oktatást támogató programját. A cég szakemberei távközlést népszerűsítő előadásokat tartanak az általános és a középiskolákban országszerte. Az okoshálózatokról, azaz a 4G és az 5G működéséről beszélnek a diákoknak áll. A programra várják az iskolák jelentkezését.