Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ahogy a dolgok jelenleg állnak, Venezuela szinte egészen biztosan össze fog omlani, a kérdés már csak az, hogy mikor és mennyire. Ami a venezuelai embereket illeti, az összeomlás már meg is történt: szó szerint zsákszámra viszik a rohamosan inflálódó pénzt, a bolívart az üzletekhez, ahol órákig állnak sorban, hogy aztán ne tudjanak vásárolni az üres polcokról. A feketepiac eközben virágzik.
Nincs elég áram, úgyhogy a lakosság, több ütemben, órákig villany nélkül marad.
Az állami alkalmazottak csak heti két napot dolgoznak. A Coca-Cola leállította a gyártást, mert nincs elég cukor. A Lufthansa felfüggeszti a caracasi járatát, más légitársaságok ritkítanak, mert nem tudnak mihez kezdeni az értéktelen venezuelai bevételeikkel.
Az IMF előrejelzése szerint Venezuela gazdasága 8 százalékkal fog zsugorodni 2016-ban, és 4,5 százalékkal 2017-ben. A Valutaalap 720 százalékos inflációt vár 2016-ra, és 2200 százalékost 2017-re.
A piacon 97 százalékos valószínűséggel számítanak Venezuela öt éven belüli államcsődjére.
Az államadósság ugyan nem túl magas, valamivel a GDP 50 százaléka fölött áll, de az országnak egész egyszerűen nincs annyi tartaléka, amiből fizetni tudná az esedékessé váló törlesztéseket. Az elnök, Nicolas Maduro rohamtempóban teszi dollárrá a családi ezüstöt, vagyis az elődje, Hugo Chávez által felhalmozott aranytartalékot.
Caracas akkora bajban van, hogy lassan a pénzért sem tud fizetni. Mármint az új bankjegyekért, amiket tonnaszámra nyomtattat, írja a Bloomberg.
Venezuela összeomlásának legközvetlenebb (de nem az alapvető) oka az olaj árának zuhanása. Más kőolajexportőr országokkal (például Oroszországgal vagy Szaúd-Arábiával) szemben Venezuela szinte semmi mást nem exportál. Sőt gyakorlatilag semmi mást nem termel.
Ráadásul a venezuelai olaj nagyon nehéz (egyszerűen fogalmazva: nagyon sűrű), ezért kitermelni és feldolgozni is drága.
A CNN számításai szerint Venezuelában átlagosan 23,5 dollárba kerül egy hordó nyersolaj kitermelése, míg Oroszországban csak 17 dollárba, Szaúd-Arábiában 9,9 dollárba, Kuvaitban 8,5 dollárba.
A nehézolajat csak jóval olcsóbban lehet eladni, mint például a könnyű Brentet. 2016 elején elemzők már úgy számoltak, hogy a venezuelai állami olajcég, a PDVSA kitermelési ár alatt adja el az olajat, bár ezt a cég tagadta.
Venezuelát éppen ezért nem fogja kihúzni a bajból, hogy az olaj ára újra felfelé kúszik. A nehézolaj kitermelése drága, és befektetéseket igényel, az állami PDVSA viszont nincs abban a helyzetben, hogy befektessen. A külföldi befektetők pedig menekülnek az összeomlás szélén álló országból.
Venezuela könnyű olajfajtákat és adalékanyagokat importál, hogy azokkal drágábban eladható keveréket hozzon létre saját nehézolajából. Ez viszont növeli a költségeket, méghozzá valutában, amiből így sincs elég.
Olajkitermelés nélkül Venezuela gazdasága gyakorlatilag nem létezik, elektromos áram nélkül pedig nincs olajkitermelés. Venezuela áramtermelésének 60-70 százalékát vízerőművek adják, főleg a Guri erőmű. Az utóbbi időben nagyon kevés eső esett, az erőművek gátjai mögött nincs elég víz, ami a Gurit illeti, ha még néhány méterrel csökken a vízszint, teljesen le kell állítani, írja az Economist.
Az olajárak zuhanásának azonban nem kellett volna szükségszerűen padlóra küldenie Venezuelát, ahogy Szaúd-Arábiát vagy Oroszországot sem küldte padlóra. Az egyik probléma, hogy az ország vezetése (Hugo Chávez 1998-tól 2013-ig volt elnök) nem tartalékolt, amíg a magas olajárak mellett megtehette volna. Sőt Venezuela a bőséges években is hiteleket vett fel.
Caracas legnagyobb hitelezője Kína.
A kínai hitelek nagy részét Venezuela olajban törleszti, vagyis a kitermelt olaj egy részét el sem tudják adni, mert törlesztés gyanánt Kínába kell küldeni.
Az olajbevételeket és a hiteleket az ország arra költötte, hogy olcsó importárut biztosítson a lakosságnak. Ennek egyik következménye, hogy Venezuelában alig maradt mezőgazdaság, lényegében nincs olyan mezőgazdasági termék, amiből Venezuela önellátó lenne.
Nicolas Maduro elnök 2016 elején már arra buzdította a lakosságot, termeljen meg magának minél több élelmiszert.
A tönk szélére került állam már nem képes finanszírozni az importot.
A boltok polcai egyébként már akkor foghíjasak voltak, amikor az olajárak ezt még nem indokolták. Az állam dollárban támogatja (illetve támogatta) az importáló magán- és állami cégeket.
A támogatásokkal az állam 2003 és 2012 között szűk 70 milliárd dollárt szórt ki az ablakon,
írja a New York Times.
Sok cég ugyanis csak papíron importált, a gyakorlatban nem vitt be az országba semmit sem. Mások ugyan importáltak (és felvették a támogatást), de az árut továbbvitték valamelyik szomszéd országba, ahol drágábban adták el.
Ha a venezuelai állam nem avatkozott volna be ilyen drasztikusan a piaci folyamatokba, akkor most nem állna a csőd szélén, könnyebb lenne kihúzni az ínséges éveket. Sőt
az importtámogatásokra kidobott pénzt fordíthatta volna gazdaságfejlesztésre,
hogy ne csak egy lábon álljon, és ne essen hanyatt, amikor az olajár megrántja a szőnyeget.
Ha a lakosság nem függne teljesen az állami (és államilag támogatott) importtól, akkor nem állna küszöbön humanitárius katasztrófa a gazdasági válságon fölül.
Venezuela esetén nagyon jól látszik, hogy nem az az elsődleges probléma, hogy az állam gyakran nem jó gazda. Sokkal inkább az, hogy
ha mindennek az állam a gazdája, és rossz gazda, akkor semmi sem működik.
A 2015-ös parlamenti választásokon az ellenzék szerzett többséget, de továbbra is Maduro elnök kormányoz. Az ellenzék népszavazást akar kiíratni azért, hogy Maduro ne tudja kitölteni a mandátumát. A kezdeményezéshez 200 ezer aláírás kell, hat nap alatt 1,85 milliót tudtak összegyűjteni.
