Rekordéven van túl a kecskeméti Mercedes

2016.05.24. 11:12

Rekorderedményt ért el tavaly a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., amely 2015-ben már több mint 180 ezer járművet gyártott. A gyár mellett jól teljesített a Mercedes-Benz Hungária Kft. is, hiszen jelentősen növekedtek az eladások – az előző évhez képest 26 százalékos növekedést ért el a márka, derült ki a keddi, kecskeméti sajtótájékoztatón.

A kecskeméti Mercedes-gyár rekordnak számító több mint 180 ezer járművet gyártott tavaly, ami az előző évhez képest 20 százalékos növekedést jelent. Így a gyár, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele is rekordösszeget ért el 2015-ben: a 3,4 milliárd eurós nettó árbevétel 0,6 milliárddal több a 2014-esnél.

A gyár több mint 65 millió eurós üzleti eredményt ért el – ezt az összeget a kecskeméti gyár fejlesztésébe forgatják vissza.

Jörg Schmidt, Mercedes-Benz Hungária ügyvezető igazgatójaFotó: M.Schmidt János – Origo

Szintén jó évet zárt a forgalmazó, a Mercedes-Benz Hungária Kft. is, amely az előző évhez képest a darabszámot nézve 26 százalékos növekedést ért el. A cég közleménye szerint 2015-ben a Mercedes-Benz volt a leggyorsabban növekvő prémiummárka Magyarországon.

Túl a fémillió autón

„Ez egy olyan év volt, amire büszkék lehetünk, hiszen például a Mercedes Forma–1-es csapata világbajnokságot nyert tavaly, ahogy az azt megelőző évben is” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetőségének elnöke. A német konszernről elmondta, hogy a személygépjármű-üzletágban több mint 2 millió darab autót adtak el, ami 12 százalékos növekedés volt az előző évhez képest.

A kecskeméti gyár tavaly annyi autót gyártott, mint egyetlen korábbi évben sem. Eddig összesen több mint félmillió autó gördült le a gyártószalagokról, mondta Christian Wolff, aki megemlítette, hogy az ötszázezredik autó legördülésekor Orbán Viktor miniszterelnök is meglátogatta a gyárat.

Egymilliárd euró fölött

„Járműveinket mára a világ minden tájára exportálják, és ez a 2015. évi üzleti eredményben is megmutatkozik" – jelentette ki az ügyvezetőség elnöke, aki azt is elmondta, hogy 2018-ig 580 millió eurót fektetnek a kecskeméti gyárba. Az egész gyárat úgy alakítják át, hogy felkészítsék a kompakt járművek gyártására.

Mottónk, „a legjobbat vagy semmit" nemcsak a termékeinkre vonatkozik, hanem a pénzügyi adatainkra is, mondta Ekkehard Philipp a gyár pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „2015 nagyon sikeres év volt a gyár számára" – mondta Ekkehard Philipp. Kecskeméten egyébként a B, CLA és a CLA Shooting Brake típusokat gyártják. 2012-ben még csak 0,9 milliárd eurós forgalmat ért el a cég, amely egy évre rá 2,1 milliárd eurós, tavalyelőtt 2,8 milliárd eurós, míg tavaly már 3,4 milliárd eurós nettó árbevételt ért el.

Magyarországon a Mercedes a legdinamikusabban fejlődő prémiummárkaFotó: M.Schmidt János – Origo

A társaság 2008-as alapítása óta több mint 1 milliárd eurót fektetett be a kecskeméti telephelyen, és közvetlenül több mint 4 ezer új munkahelyet hozott létre.

„Eddig több mint 23 millió euró adót fizettünk be Magyarországon” – közölte az ügyvezető igazgató. Elmondta azt is, hogy az alapanyagok beszerzésekor 25 százalékban magyar beszállítóktól vásárolnak.

Eredményes év után

„A 2015-ös év rendkívül eredményes volt" – jelentette ki Jörg Schmidt, a magyarországi értékesítésért felelős Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Az egész konszern forgalma tavaly 150 milliárd euróra nőtt világszerte, mondta az ügyvezető.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. árbevétele tavaly meghaladta a 61 milliárd forintot, több mint 1400 darab forgalomba helyezés volt Magyarországon. A személyautók terén ez több mint 30 százalékos növekedést jelent, amivel Magyarországon a Mercedes a legdinamikusabban növekvő prémiummárka.

Ekkehard Philipp, Christian Wolff és Jörg Schmidt a Mercedes-Benz kecskeméti gyárábanForrás: MTI/Ujvári Sándor

„Bízom benne, hogy idén is folytatódik ez a sikerszéria” – mondta az ügyvezető, aki az új modellektől is kiemelkedő eredményeket vár. „Ígéretes negyedéven vagyunk túl 2016-ban, már három rekordhónapot is magunkénak tudhatunk a személyautók értékesítésében” – közölte Jörg Schmidt, hozzátéve Beletaposunk, csakúgy, mint Lewis Hamilton és Nico Rosberg!”

Jó a viszony a szakszervezetekkel

Arra az újságírói kérdésre, hogy a kecskeméti gyárnak vannak-e munkaerő-problémái, Christian Wolff elmondta, hogy eddig nem volt problémájuk azzal, hogy megfelelő, szakképzet munkaerőhöz jussanak. Az ügyvezetőség elnöke külön megemlítette a kecskeméti duális képzés fontosságát is.

Az értékesítésre vonatkozó kérdésekre válaszolva Jörg Schmidt elmondta, hogy a kompakt osztályból (B) adták el a legtöbbet, míg CLA-ból és CLA SB-ből 350-350 darab ment el.

A győri Audinál tapasztalt forró év eleji bértárgyalásokra utaló felvetésre reagálva Christian Wolff azt közölte „Mi nagyon jó viszonyban vagyunk a szakszervezettel".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK