Átadták a Mercedes bérlakásait Kecskeméten

Vágólapra másolva!
63-an költöznek be a 40 lakásba.
Vágólapra másolva!

Átadta dolgozóinak azt a 40 frissen felújított bérlakást a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., amit számos ingatlan közül választottak ki Kecskemét-Homokbányán, a Téglás utcában. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára arra törekedett, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel biztosítson lakásokat dolgozói számára, írja közleményében a cég.

63-an laknak majd a 40 lakásban

34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakás bérlésére nyílt lehetőség. A dolgozók által a lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is. Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott, írja a Mercedes.

A bérlakásokba 40 dolgozó, a családtagokkal együtt összesen 63 fő költözött be. A lakóközösség tagja lesz nyolc gyermek is. A most átadott bérlakások közül 32-be termelésben dolgozó munkatársak, 8-ba pedig irodai dolgozók költözhettek.