A lakásépítések harmada a kormánynak köszönhető

CSOK Építkezés eladó lakás lakáspiac
NOK
Építkezés házépítés stock - XIII. kerület és IV. kerület és Dagály uszoda 2í16 február 26-án
Vágólapra másolva!
Az MNB szerint két év alatt körülbelül 30 ezer új lakás épülhet 2017 végéig, aminek a harmada, körülbelül 10 ezer lakás a kormányzati intézkedéseknek köszönhető.
Vágólapra másolva!

Hiánypótló kiadványnak nevezte egy hétfői háttérbeszélgetésen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentését Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója. A kiadvány évente kétszer jelenik majd meg, célja, hogy bemutassa, a lakáspiaci folyamatok miként érintik a jegybank tevékenységét.

Komoly tartalékok vannak még

A lakásvagyon a fogyasztók és a megtakarítók döntéseit alapvetően befolyásolhatja, mondta az ügyvezető igazgató, aki szerint

ha a lakáspiacnak jól megy, akkor az több más szektorra is pozitív hatással van.

A lakáspiacnak tovagyűrűző hatása van a gazdasági növekedésre, vagy épp a pénzügyi rendszer stabilitására, mondta Virág Barnabás a jegybank Lakáspiaci jelentésének főbb üzeneteit ismertetve:

  • A lakáspiaci kereslet élénkülését a növekvő jövedelmek mellett az alacsony kamatkörnyezet is támogatja, azonban a kínálati oldalon korlátok figyelhetők meg.
  • 2015-ben a lakásárak több mint 10 százalékkal emelkedtek, ami mellett a forgalom is bővült.
  • Az élénkülés azonban új- és használtpiac tekintetében, valamint területi alapon szegmentált.
  • 2015-ben a lakáscélú hitelezés már az „adósságfék-szabályok” mellett jelentősen bővült, amit változatlan hitelfeltételek mellett a hitelkereslet növekedése hajtott.
  • Összességében a lakásárak dinamikus növekedése és a hitelezés bővülése nem tekinthető túlzott mértékűnek.

A lakáspiac szempontjából a legfontosabb makrogazdasági adat a munkaerőpiac alakulása. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a munkanélküliségi ráta, illetve a hosszú távú munkanélküliségi ráta (1 évnél hosszabb ideig munkanélküliek) is folyamatosan csökken.

A munkaerő hiánya a legnagyobb kockázat jelenleg az építőiparban,

mondta Virág Barnabás, aki szerint éppen emiatt komoly tartalékok vannak még a magyar gazdaságban. Szerinte a közmunkaprogram is megoldást lehetne a munkaerő hiányára.

Munkaerőhiány jellemzi az építőipart Fotó: Hirling Bálint - Origo

A lakáspiaci befektetésekkel jelentős többlethozam érhető el – 2015-ben akár több mint 15 százalékos hozam is elérhető volt szemben az állampapírokkal a kiadvány szerint.

Az összes jelentősebb lakáspiaci árindex emelkedett az elmúlt időszakban,

a lakásárak pedig a válság előtti szint környékére nőttek.

Nincsen lakáspiaci boom

Sok más európai gazdasággal szemben

Magyarországon nem volt lakáspiaci boom a válság előtt,

mondta Virág Barnabás, aki szerint jelenleg sincs lakáspiaci boom, így az árak emelkedésével sincsen különösebb gond.

30 ezer új lakás épülhet két év alatt

Az újlakások piaca a válság előtti időszak egyötödére csökkent, azonban 2013-tól újra növekedésnek indult a kiadott építési engedélyek száma.

A következő két évben a kormányzati intézkedések (csok és áfacsökkentés) hatására 10 ezer új lakás épülhet két éven belül. Az MNB szerint 2016-2017-ben összesen körülbelül 30 ezer új lakás épülhet.

Több tízezer lakás épülhet a következő két évben Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az elmúlt másfél évben a makrogazdasági adatokat nézve a lakáspiac és bankok oldaláról nézve

és arra számítunk, hogy ez a folyamat tovább folytatódik" - mondta Virág Barnabás.

Több lakáshitelt várnak a jegybanknál

Az újlakásokra adott hitelkihelyezésben nagyon markáns növekedés volt 2015-ben, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy nagyon alacsony szintről indult meg a növekedés, mondta az ügyvezető igazgató.

Az új lakáshitelek állománya idén is bővülhet,

közölte Virág Barnabás. Elmondta, hogy 2015-ben a lakáscélú hitelezés a jegybank „adósságfék-szabályai” mellett is jelentős mértékben bővült. Az új lakáshitelek volumene mintegy 50 százalékkal emelkedett 2015-ben, ezzel együtt a lakáshitelek teljes állománya 4,6 százalékkal csökkent tavaly.