Megállapodás a győri Audinál a béremelésről

Audi, A3, gyártás, Győr,
Készül a győri A3-as
Vágólapra másolva!
Megállapodott az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet a bérek emeléséről. A megállapodást várhatóan április 4-én írják alá.
Vágólapra másolva!

A szakszervezet március 21-én már sztrájkbizottságot alakított, miután az addigi bértárgyalásokat eredménytelennek nyilvánították. Eredetileg januárig visszamenőleg legalább 15 ezer forintos béremelést, a választható béren kívüli juttatások keretösszegének legalább 570 ezer forintos szintjét, egységes, nem differenciált béremelést követelt.

Készül a győri A3-as Forrás: ©Stefan Warter/Audi AG/Stefan Warter

Ragaszkodtak ahhoz is, hogy a szakszervezet és a munkáltató a megállapodásban rögzítse, hogy közös munkacsoportot alakítanak ki, amely felülvizsgálja a jelenlegi fizetési rendszert, a munkakörhöz kapcsolódó sávos rendszert, és új bérstratégiát alkotnak.

A munkáltató a korábbi tárgyalásokon elutasította a szakszervezet két követelését: a béremelés januárig visszamenőleges bevezetését, valamint az egységes, nem differenciált béremelést.

Megalkudtak

A szakszervezet közben módosította a követeléseket, és idén januárig visszamenőlegesen egységesen 20 ezer forintos béremelést, a választható béren kívüli juttatások keretösszegének legalább 500 ezer forintos keretét, és egyszeri, százezer forintos kifizetést követelt.

Az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) 1996-ban alakult, jelenleg az Audi Hungaria Motor Kft. 11 ezer 500 munkavállalójából mintegy hétezer tagja van.

Az Audi Hungaria Motor Kft. az Audi-konszern tagja, Az Audi- és a Volkswagen-konszernek központi motorszállítója. Árbevétele 2015-ben 7,906 milliárd euró volt. A vállalat jelenleg Győrben mintegy 11 ezer embert foglalkoztat közvetlenül, a beszállítókkal együtt pedig mintegy 30 ezret.