Akik tudják, hogy működik a Daimler-imidzs

Kecskemét, Mercedes tanító központ
Kecskemét, Mercedes -Botzheim Dávid -Sári Zoltán
Vágólapra másolva!
Piros és fekete pólósok Heliporton. A hely nem más, mint a kecskeméti Mercedes-gyár oktatóüzeme. Botzheim Dávid februárban kapta meg a járműmérnöki diplomáját. A végzett diák Magyarország egyik első duális diplomása. Kecskeméten jártunk. 
Vágólapra másolva!

Éppen a gyakorlati tapasztalataimnak köszönhetően, a duális diplomám úgy érzem, többet ér – mondta Botzheim Dávid, aki Magyarországon az elsők között kapott duális diplomát.

A kockázat benne volt

Az elméleti képzéshez gyakorlati képzést is adtak itt Heliport Ipari Parkban – mondta Dávid. Volt ebben azért kockázat, hogy Kecskemétre költöztem, és hogy elsőként csatlakoztam a duális oktatáshoz. De megérte. Az autók mindig is vonzottak, a gimnázium után a mérnöki pályát néztem ki magamnak.

Botzheim Dávid és oktatója, Sári Zoltán Fotó: M. Schmidt János - Origo

Nem vagyok helyi, ezért nekem nagy döntés volt,

hogy ide kellett költöznöm Kecskemétre már a főiskolás évek alatt.

Már az induláskor utánpótlás-hiánnyal küzdöttünk

Szakember-utánpótlás, ez volt az elsődleges indíttatás, ami indokolta, hogy belépjünk a duális képzésbe – mondta Sári Zoltán, az oktatásért és képzésért felelős művezető a Mercedes kecskeméti oktatóüzemében.

Német példa alapján indultunk.

A duális képzés alapjait a németektől vettük át, és utána alakítottuk ki a magyar viszonyoknak megfelelően. Olyan tapasztalt kollégákra van szükségünk, akik tudják, hogy működik a Daimler-imidzs, hogy hogyan zajlanak a Mercedes-gyárban a mozzanatok.

Sári Zoltán is azt mondta, van még mit csiszolni a duális képzésen Fotó: M. Schmidt János - Origo

A kecskeméti Mercedes-gyárban az autógyártás 2012-ben indult. Igazándiból amióta a Mercedes Kecskemétre települt, már akkor tudtuk, hogy az üzemet meg kell tölteni szakemberekkel – mondta Sári Zoltán. Először a középiskolai duális képzés indult be, és egy évre rá a főiskolai duális képzést is elindítottuk.

A magyar felsőoktatásban a Kecskeméti Főiskola vágott bele elsőként a gyakorlatorientált képzésbe. A céljuk az volt, hogy a hallgatók és a gyakorlóüzem között kötődés alakuljon ki, a végzett diákok pedig állásajánlatot kapjanak, és tervezhető életpálya- és karriermodelljük legyen.

Tizenegy gólya, hét diploma

A fényezést már tanulták a diákok, amikor ott voltunk, éppen egy satupadban csiszoltak egy szerszámot. A piros pólósok a duális képzésben tanuló szakiskolások. Ők lesznek a jövő autószerelői. 2012 szeptemberében pedig 11 főiskolás csatlakozott a Mercedeshez, ők az elsők, akik a magyar felsőoktatásban duális diplomát kaptak.

Botzheim Dávid Heliporton a kecskeméti Mercedes-gyár oktatóüzemében töltötte az utóbbi három és fél évét Fotó: M. Schmidt János - Origo

Idén februárban heten voltak a diplomaosztón.

Mindenki kapott állásajánlatot is, de nem mindenki élt a lehetőséggel. Több mint tízszeres egyébként a túljelentkezés a kecskeméti főiskola duális képzéseire.

Hogy néz ki a duális képzés?

- összesen három és fél évig tart a képzés
- a szemeszter első 13 hetét a hallgatók a Kecskeméti Főiskolán töltik
- ezt nyolc hét gyakorlati képzés követi
- majd 13 hét a főiskolán, a második szemeszterben
- ezt követi újabb 16 hét gyakorlati időszak a nyáron
- ösztöndíjat is kapnak
- évente 20 szabadnapjuk van

Van, amiből nincs vizsga

Dávid azt mondta, a szakmai tantárgyaknak nincs konkrét nevük az üzemben.

És vizsgát sem tesznek a szakmai tananyagból.

Ez ugyanis nincs még szabályozva – vágott közbe Sári Zoltán. Itt töltötték a gyakorlati éveiket Heliporton, megkapták a képzést, de vizsgát nem kellett egyelőre tenniük. A most végzett hallgatók diplomájában jelzik, hogy duális képzésben végezték a tanulmányaikat.
Eddig járműmérnöki szak volt a Kecskeméti Főiskolán, de ősztől,

és az is duális képzésben – mondta az oktató.

A duális képzés még annyira új, hogy menet közben alakították a tanrendet Fotó: M. Schmidt János - Origo

Mindenből egy kicsit

A tantárgyakról Dávid azt mondta, fémipari alapképzést is tanulnak, hogy hogyan fogjanak reszelőt, hogyan kell a szerszámokkal bánni. Motordiagnosztikai és futóműismereteket is tanult, mondta a végzett diák. „Mivel ők egy kísérleti osztály voltak, menet közben is alakítottuk a szakmai gyakorlat menetét” – mondta Dávid oktatója, Sári Zoltán.

„A kollégákkal folyamatosan kérdeztük őket, hogy miben kell még nekik segítség, hogy tényleg a legjobbak legyenek.

Az idő az elég a szakmai képzésre, de

a szakmai vizsga hiánya még egy lyuk ebben a rendszerben.”

A duális oktatásban részt vevő hallgatóknak nincs idejük nyaranta fesztiválokra járni, legfeljebb csak hétvégén bulizhatnak. Egy évben mindössze húsz nap szabadságuk van. Dávid is azt mesélte, hogy főiskolásként a napi nyolc óra munka egy befektetés volt. „Nem nagyon süttettem a hasamat nyáron” – mondta, de megérte. Olyan előnyre tettem szert, amit most tudok hasznosítani.

Botzheim Dávid szerint megérte az elmúlt három és fél év befektetése Fotó: M. Schmidt János - Origo

„A hét végzős között két lány is van, ők is járműmérnökként végeztek. És ez természetes, hogy lányok is vannak a gyárban” – mondta Sári Zoltán.

„Ez egy irodai munka, de nem a gép előtt ülök egész nap.” Dávid február óta dolgozik a Mercedesben, a napjai reggel 7-kor kezdődnek. Értekezlettel indítja a napját, értékelik az éjszakai műszak eredményeit, majd megbeszélés megbeszélést követ, ahol a gyártósoron felmerülő problémákat orvosolják.

Fotó: M. Schmidt János - Origo

Dávid elégedett a bérével. A diplomamunkájának témája folyamatterv volt a Mercedes-gyár összeszerelő üzemében a hibakezelésre. „Volt, hogy valamilyen vizsga nem sikerült, volt, amiből csak másodszor mentem át” – mondta.