Ennyibe kerül, ennyit hoz az Oscar-díj

Oscar-díj
Vágólapra másolva!
A színészeknek, rendezőknek nagyon, a filmstúdióknak kevésbé éri meg egy Oscar-győzelem, ők inkább a Golden Globe-nak örülhetnek – bár ez leginkább azon múlik, mikor mutatták be a filmet az amerikai mozikban. Megnéztük, anyagi szempontból mit jelent egy Oscar-díj.
Vágólapra másolva!

Már egy film Oscar-jelölése is hatalmas bevételt hozhat egy stúdiónak, különös módon viszont a Golden Globe-ban még több pénz van, legalábbis a hollywoodi szuperprodukciók számára. A nagy filmstúdiók minden évben dollármilliókat költenek arra, hogy az ő filmjüket is jelöljék, ami viszont gyakran nem térül meg. A stábok tagjainak viszont hatalmas üzlet az Oscar-gála.

Oscar-kampány

Ahogy a nagy amerikai stúdiók gyakorlata mutatja, nincs ingyen az, hogy egy film egyáltalán az Oscar-díj közelébe kerüljön. A legnagyobb filmforgalmazók gyakran több millió dollárt költöttek arra, hogy a filmjeiket megismertessék az Oscar-díjakat kiosztó Amerikai Filmakadémia tagjaival.

A BBC „Mennyibe került Oscart nyerni” című cikkében arról írt, hogy egy-egy

Oscar-jelölést megtámogató kampányra átlagosan 10 millió dollárt

(2,8 milliárd forintot) is elköltenek a nagy hollywoodi filmstúdiók. Az Oscar-jelölések időszakában a forgalmazók intenzív kampányt folytatnak, hogy a Filmakadémia tagjai is felfigyeljenek a filmjükre. A legnagyobb költséget a több ezer tévés és mozis reklámspot, utcai vagy internetes hirdetések jelentik.

A Star Wars: Az ébredő erő moziplakátja: az Oscar-jelölések idején a legintenzívebb a marketing Forrás: Fórum Hungary

A legértékesebbek azonban a szakmai lapokban közölhető szponzorált cikkek vagy hirdetések. A Hollywood Reporter című lapnál például 72 ezer dollárba is kerülhet, hogy

egy-egy konkrét filmszereplő kerüljön a címlapra

(a mostani nevezési szezonban például a Star Wars: Az ébredő Erő egyik droidja, BB-8 is felbukkant a címlapon).

A bírákat etetni tilos

A nyíltan megvásárolt hirdetésekhez képest már szürkezónát jelent az úgynevezett Oscar-tanácsadók alkalmazása. Ezek olyan, a Filmakadémia tagjait ismerő személyek, akik 10-20 ezer dollárért (3-6 millió forint) vállalják, hogy felveszik a kapcsolatot az akadémiai tagokkal, és megmutatják nekik a stúdió filmjét. Ők gyakran olyan szerződéseket kötnek a stúdiókkal, ahol rögzítik, hogy

az összeg két-háromszorosára növekszik, ha a film Oscart nyer.

Bár a bírák megvesztegetése értelemszerűen tilos, a tanácsadók ehelyett gyakran ajándékokkal halmozzák el az akadémiai tagokat a jelölések előtt.

Az Filmakadémia szabályzata egyébként 2011 óta

csak a jelölések kihirdetése után tiltja a lobbizást:

a szabályzat szerint a stúdiók ezután nem tarthatnak fogadással egybekötött vetítéseket – korábban ez volt az egyik legkedveltebb módszer a döntéshozók befolyásolására.

Színésznőként kevésbé éri meg

A tapasztalatok alapján az Oscar-győzelem sokkal fontosabb a színészeknek, rendezőknek, a stáb tagjainak, mint a forgalmazóknak. Az úgynevezett tehetségmenedzserek és castingügynökök becslése szerint 20 százalékot emelkedik például egy színész értéke, ha az Akadémia díjazza.

„Minden színész jobban keres, ha már nyert szobrot” – írja az Independent. Emmanuel Levy filmkritikus szerint gazdaságilag

annak a legnagyobb üzlet az Oscar-díj, aki a pályája elején kapja meg.

Anna Paquin 11 éves volt A zongoralecke idején. Ez 22 évvel az idei gála előtt történt, és biztosan szerepet játszik abban, hogy a True Blood – Inni és élni hagyni című HBO-sorozatban (ezért 2009-ben a Golden Globe-ot is megkapta) 75 ezer dollárt kaszál epizódonként.

Anna Paquin, az egyik legjobban fizetett sorozatszínésznő Forrás: AFP

Nem mindegy azonban, férfi vagy női színészekről van-e szó: egy, a New York-i Colgate egyetemen megjelent, száznál több színész karrierútját vizsgáló tanulmány megállapította, hogy a férfi színészek fizetése mintegy 80 százalékkal lett magasabb, miután elnyerték a legjobb férfi színésznek járó díjat. A színésznők fizetésében ezzel szemben nem volt megfigyelhető statisztikailag jelentős mértékű elmozdulás.

A tanulmány szerint a jelenség mögött egyrészt az állhat, hogy az Oscar-gálán kevésbé hangsúlyosan jelenik meg a legjobb színésznő díjátadója, emiatt a díj presztízse is kisebb. A másik lehetséges magyarázat az, hogy a hollywoodi filmekben több a jelentős férfi szerep, így férfi színész is több van, emiatt közöttük élesebb a verseny, mint a színésznők között.

A jelölés is sokat számít

Azok a filmek, amelyek 2008 és 2012 között megkapták az áhított elismerést, az összes film bevételének több mint 50 százalékát termelték meg a bejelentés előtt, és 31,8 százalékát az után, hogy Oscarra jelölték őket,

18,1 százalékot pedig miután nyertek.

Úgy tűnik, a filmeknek elég a jelölés is ahhoz, hogy megugorjon a bevételük. Két évvel ezelőtt az Amerikai botrány 42 millió dollárt, a teljes bevétel 30 százalékát hozta a konyhára, míg Spike Jonze Her (Ő) című mozija 60 százalékkal többet kasszírozott pusztán azért, mert bekerült a legjobb 5-be. A legjobb filmnek ítélt művek főszereplői akkor is szintet lépnek a honoráriumukban – az IBISWorld elemzése szerint csaknem 14 millió dollárral –, ha nem a legjobb színésznek járó szoborral távoznak.

Spike Jonze (k) Maurice Sendakkal (b), az Ahol a vadak várnak című regény írójával Forrás: AFP/Getty Images/Jemal Countess

Nem térül meg?

A fenti példák azonban egyáltalán nem tekinthetők általánosnak: a BBC-nek nyilatkozó Edmund Helmer statisztikus szerint ezek az üzleti sikertörténetek nem általánosak. Az ő kutatásai szerint az a pénz, amit egy Oscar megnyerésére képesek elkölteni a filmstúdiók, általában

még akkor sem térül meg biztosan, ha összejön az áhított díj.

Ő átlagosan 3 millió dollárra becsüli azt az összeget, amivel egy Oscar-díj növeli a díjazott film bevételeit - összehasonlításképpen egy Oscar-kampány során 10 milliót is elköltenek a stúdiók.

Ez a jelenség nagyrészt egyébként annak tudható be, hogy az Oscar-díjat többnyire jóval a film bemutatása után ítélik oda. Ez lehet az oka annak, hogy a Golden Globe-díjak viszont sokkal több, átlagosan 14,2 millió dollár pluszbevételt hoznak a konyhára: hiába kisebb presztízsű a díj, a filmek nem sokkal a bemutató után már megkapják őket, így sok néző a díj alapján még akkor értesül a filmről, amikor azt még gyakran, főműsoridőben adják a mozik.

Még számíthat bevételre a Saul fia

Ez a modell azonban nem biztos, hogy alkalmazható idegen nyelvű filmként díjazott alkotásra is, hiszen ezeket jóval később mutatják be, mint az amerikai alkotásokat, és nem is előzi meg őket olyan szintű médiakampány, mint egy-egy hollywoodi szuperprodukciót. Emiatt az amerikai közönség többsége jó eséllyel az Oscar-gálán értesül először a külföldi filmről – ez alapján

még lehet számítani arra, hogy az Oscar miatt megugranak a Saul fia bevételei.

Ami a hazai eredményeket illeti, a Saul fiát forgalmazó Mozinet az Origónak elmondta, úgy kalkulálnak, hogy az Oscar-díj jó hatással lesz a film itthoni nézettségére is, ugyanis a Golden Globe-díj után, és az Oscar-jelölés bejelentése után több moziban futott a film, mint a fél évvel korábbi bemutatójakor.

A Mozinet közlése szerint a jelölésre a Saul fia visszakerült az országos nézettségi lista élmezőnyébe, népszerűsége töretlen, és az Oscar-díj hatására csütörtöktől újra megemelt kópiaszámmal lesz látható. A tavaly júniusban bemutatott Saul fia február 28-ig

176 868 nézőnél és 207,5 millió forint bevételnél jár.

A film az Egyesült Államokban, a Boxofficemojo.com adatai szerint a film 1,31 millió dollárt, vagyis 373 millió forintnak megfelelő összeget hozott a forgalmazó Sonynak a mozijegyeladásokból. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az amerikai mozikban ugyanaznap, december 18-án mutatták be a Saul fiát, mint amikor a Star Wars legújabb epizódját, a 200 millió dollárból forgatott nyolcadik részt, Az ébredő Erőt, amely csak az első héten 248 millió dollárt hozott – az összbevételek azóta már átlépték a kétmilliárd dolláros határt is.

A Saul fiát vetítik az egyik amerikai moziban Forrás: Filmalap

A legjobban a low budget alkotások járnak

Nemcsak a külföldi filmekre, általánosan igaz, hogy jobban jönnek ki az Oscar-díjból azok a filmek, amelyek a nagyüzem háttértámogatása nélkül jutnak magasra, mintha külön jutalmat kapnának a kockázatért. Ilyen volt A némafilmes, de A napos oldal is: Bradley Cooper és Jennifer Lawrence első közös munkáját háromszor annyi mozi vetítette a jelölés után, mint korábban.

A bevétele több mint 50 százalékát abban a hat hétben hozta meg,

amely a gáláig eltelt. Pedig akkor már több mint fél éve műsoron volt.

Azért a legmagasabb elismerés sem garancia

Az F. Murray Abraham-szindrómaként ismert jelenség szerint azért

az Oscar-díj sem automatikus belépő az A kategóriás szerepekbe.

Abraham a Golden Globe-ot is, az Oscart is megkapta az Amadeusban nyújtott játékáért 1985-ben. Majd következett mintegy 80 teljesen feledhető szerep. Még akkor is, ha a díjaknak hála annak idején államfőkkel vacsorázott, előadásokat tartott a Harvardon, a Columbián, és egy pillanatra a bálványaival vált egyenrangúvá.

A Jerry Maguire szintén mindkét legmagasabb elismerést meghozta Cuba Gooding Jr.-nak, aki ezek után olyan kínosságokba keveredett, mint a Boat Trip – amit a Rotten Tomatoes kerek 1 százalékra értékelt. És ugyan hová tűnt Helen Hunt a Lesz ez még így se, vagy Halle Berry a Szörnyek keringője után?